Puli, tacsi

Puli, tacsi
© Fotó: puli.sokoldal.hu
Kicsit fejnehezen ébredt kora hajnaltájt Attila, a tv még adott valami színes képet, amit fel sem fogott, és automatikusan működött a kéz, két gombnyomás és minden sötét. A kinti villámlást talán fél percig hallotta, aztán ha nem is mély, de álomba szenderült. Pásztor Attila írása.

Dolgozott a pásztor, mint az elmúlt 20 évben szinte minden nap, támasztotta a botját. Fülledt meleg volt, szakadt róla a víz, igazából nem érezte jól magát a bőrében, de a nyaralást mint távoli fogalmat ismerte, hallott már róla. Nem volt különösebben izgalmas napja. A puli viszont érezte a közelgő vihart és „megcsípte” a lábát. „E, mi van veled? Valami tán nem kerek?” – bökött felé, de az csak csaholt, majd elkezdett szaladni, s már esett is. Ő meg ázott a subája alatt, rendíthetetlen nyugalommal várta a végét. „Vót mán így, de ez igen hamar gyött, meg jó kiadós vót” – nyugtázta.

Aztán kacifántos dörgésre ébredt, meg arra, hogy valami „megcsípte” az ujja hegyét. A hathetes tacskója volt, aki a vihar elől bent talált pihenőt: „E, mi van veled? Valami tán nem kerek?” De az emberi szavakra megnyugodva már el is aludt. Mint a gazdája, és álmodtak tovább. Rendíthetetlen nyugalommal a kutya melegben.

Pásztor Attila








hirdetés