Nézőpont: Piaci mutatvány

Akt.:
Nézőpont: Piaci mutatvány
Folytatódik a kötélhúzásra emlékeztető cirkuszi mutatvány a Búza téri piac körül. A kötél pedig a kereskedők. Rajtuk rántanak jó nagyokat. Szántó Rita jegyzete.

Hol a magas bérleti jogok megfizetésével, hol kivitelezési hibákkal, amelyeknek következményeként elfagyott az árujuk. Hol azzal, hogy rájuk nyitnak egy másik piacot, amely miatt még az eddiginél is kevesebb a parkolóhely.  Mindezért kifizettek 330 millió forintot. Ennyi ugyanis az az az összeg, amit a kereskedők áldoztak, hogy megépülhessen egy európai színvonalú árucsarnok Miskolcon. Ezért kaptak 10 évre szóló bérleti jogot, meg sok-sok idegességet. Cserében árulhatnak és időnként tüntethetnek, de már maguk sem tudják, hogy miért és kivel szemben. 

A sorozatos demonstrációk nem sok sikerrel kecsegtetnek. Vittek már koszorút a városháza elé, ezzel szimbolizálva, hogy kimúlóban a piac, ha egy másikat nyitnak rá. Petíciót adtak át a városnak, melyben kérték, hogy az álőstermelők ne árulhassanak kedvezményesen az ő kárukra. Kéréseiket mindig meghallgatta valaki, de idáig mindannyiszor figyelmen kívül is hagyták.

Most újra kérnek. Szerényebben. Csak annyit, hogy a 330 millió forintjukért nyugodtan árulhassanak. Ne kelljen aagódniuk, mikor kell ismét demonstrálniuk a megélhetésükért. Kérik, ne rángassák azt a bizonyos kötelet. Bármelyik végén megeshet egy hasraeséses győzelem. Vagy vereség…

– Szántó Rita – 

Búza tér: Ikeron vs. önkormányzat

Miskolc – Az Ikeron szerint a piac, az önkormányzattal folytatott csatározás miatt nem üzemelhet rendesen.

Nincs felszámolás alatt a Búza téri piac

Miskolc – Az Ave Miskolc Kft. megszünteti a felszámolási eljárást a Miskolci Piac Zrt. ellen.

 

 








hirdet�s