2011.08.14 08:38; Frissítve: 2011.08.15 06:47


Nézőpont: Pénz nélkül

Nézőpont: Pénz nélkül
A tankönyvekről mostanában a könyvforgalmazók beszélnek sokat. Nem értik, a fenntartók miért nem fizetik ki a rászoruló gyermekek könyveit, amikor arra az állami támogatást minden önkormányzat megkapja. Hegyi Erika jegyzete.

Mi, itt az ország szegényebbik felében viszont nagyon is jól értjük. Télen nem egyszer és nem kétszer kellett arról írnunk, hogy a kistelepülések szinte képtelenek fenntartani óvodájukat, iskolájukat, és mivel a gázszámlán szereplő összegek már a csillagos eget verdesték, kényszerszünetet kellett tartaniuk intézményeikben a leghidegebb, téli hónapokban. Az önkormányzati büdzsé hajója hol itt, hol ott kapott léket, és a település vezetői azzal tömködték a lyukakat, ami éppen a rendelkezésükre állt. Ha a tankönyvekre kapott állami támogatás, akkor azzal, ha az önhikis pénz, akkor azzal, de olyan is előfordult, hogy az iskola konyháján nem volt miből főzni, mert a kosztpénzt is elvitte valamelyik szolgáltató.

Érthető persze a tankönyvesek felháborodása, hisz már itt vannak az új tankönyvek, és ők még a régiért sem kapták meg a pénzüket. Csak ne felejtsük el, amíg a kiadóknak és a terjesztőknek kiváló üzlet a tankönyv, addig a szülőknek és az államnak lassan kifizethetetlen teher.

- Hegyi Erika -

Gázszámlára ment el a tankönyv pénz 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Jegyzet
Vendégkommentár: Pünkösdi jegyzet
Mi keresztények Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét és kiáradását ünnepeljük. Jézus Krisztus megváltó [...] tovább »
Jegyzet: Sétál(l)ó
Egyre kevesebben - de még mindig elég sokan - emlékeznek arra, hogy milyen volt nagy, hullámzó tömegben [...] tovább »
Nézőpont: Közjó
Sajnálatos, hogy nem leszünk okosabbak: akinek jut, annak miért, túl azon persze, hogy így döntöttek. Bujdos [...] tovább »
Nézőpont: Fészket rakhatnak
Először csak azt tűnt fel, hogy megszaporodott a renitens lakók száma az avasi, a diósgyőri lakótelepen. [...] tovább »
Nézőpont: Az uszoda hősei
Nem véletlen, hogy a sportolók nagyon sok ember számára példaképek, hiszen az életük jelentős részét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés