Nézőpont: Ó kapitány!

Cesare Catà
Cesare Catà
Ha szerencsénk van, magunktól is olyanok lennénk. Ha nincs szerencsénk, akkor tényleg nincs szerencsénk. Bujdos Attila írása.

Gondolom, sokan megjegyezték az elmúlt napokban Cesare Catà nevét, vagy ha a nevét nem is, de azt mindenképpen, hogy ő az az olasz tanárember, aki különleges feladatokat adott a nyárra a növendékeinek. A tennivalók tizenöt pontos listája lényegében arra próbál rávezetni, hogy rendszerezzék magukban a tudást: kik is ők valójában. Továbbá, hogy maradéktalanul élvezzék az életet, és legyenek boldogok. Ezek tényleg jó tanácsok, mondhatni: tulajdonképpen ez lenne a normális, mindig így élni. Számot vetni önmagunkkal, a lehetőségeinkkel, az általunk megtett úttal, észrevenni a kínálkozó irányokat, ha kínálkoznak irányok, átérezve: a pillanat egyedi, soha meg nem ismételhető. Bizony.

Biztosan vannak is, akiknek amúgy ilyen az életük, a harmóniák egyensúlyával teljes. Megengedi a fantázia, hogy ne csak képzelgésként gondoljunk erre, akár ismerünk ilyen embert, akár nem. Mint ahogyan az is feltehető, hogy sokaknak pedig pont nem ilyen az életük. Például, ha minden rendben lenne ezen a téren, aligha lehetett volna akkora szenzáció Cesare Catà listája, nem találta volna meg benne a hírértékű témát példának okáért a Huffington Post sem (körülbelül, mint amikor a postás harapja a kutyát), nem osztaná meg boldog-boldogtalan a hírt az ismerőseivel és a barátaival: lássanak csodát!

Már persze, ha csoda az ilyen tanítás. A fogadtatásból az világlik ki, hogy ez az a kézenfekvő természetesség, ami manapság extrémnek számít, a teljesítmények elvárásának árnyékában. Ahol az első és legfontosabb megfelelési kényszer nem önmagunknak lenni, hanem valakinek, akit család, iskola, munkahely, társadalom látni kíván, amikor éppen ránk pillant. Ha szerencsénk van, magunktól is olyanok lennénk. Ha nincs szerencsénk, akkor tényleg nincs szerencsénk.

Cesare Catà nem úgy gondol erre, mint különlegességre. Az ő tanításában a tapasztalat számít, körülbelül így élt és él, erre jött rá magától, neki bejött, tudja is, hogy miért és hogy ez milyen. És, ha követ mintát, elsősorban John Keating mintájára figyel, a Holt költők társasága című filmből (ő az a tanár, akit Robin Williams mutatott meg a világnak – „Ó kapitány, kapitányom!”). Az élet és a művészet találkozása ez, fontos pillanat, önmagában is figyelmet érdemlő, a művészet értelme és hasznossága melletti érv. Személyessé tehető üzenet. Bár ez nincs rajta Cesare Catà listáján, de érdemes Cesare Catà listáján gondolkodni.

– Bujdos Attila – 



Sporthírek