Nézőpont: Nincs már összetartás?

Nézőpont: Nincs már összetartás?
A csanyiki – egyébként komoly hagyományokkal rendelkező – majálison mondta az egyik riporterünk által megkérdezett ünneplő, hogy “ma már nincsenek szakszervezetek, nincs összetartás…”  Szaniszló Bálint jegyzete

Volt némi igaza, hiszen azt láthattuk, a rendszerváltozásnak nevezett történelmi esemény óta eltelt két évtized alaposan megtépázta a dolgozói érdekvédelmi szervezeteket is. Identitásproblémákkal küszködnek, hiszen nehezen tudták, tudják önmagukat elhelyezni a hazai közéleti palettán. Gond, hogy nem voltak képesek függetlenedni a pártpolitikától. Valamely politikai erő mellé igyekeztek besorakozni (különösen az épp aktuális választások idején), remélve, hogy győzelem esetén nagyobb hatásfokkal képviselhetik majd tagjaik érdekeit. Közben szakszervezetek váltak „egymás farkasává”, egyet nem értéstől, veszekedéstől volt hangos az érdekvédelem.

Ha csak ezeket nézzük, tényleg igaza volt a „keserédes” hangulatú ünneplőnek: hová is tűnt a munkásszolidaritás?

– Szaniszló Bálint –


Már csak egy nagy piac…

boon | 2010.05.02 11:45

Miskolc – Ma már tényleg lehet ünnepelni a munkát – az ünnepelhet, akinek még van.


A Csanyikban lazult az egész város

boon | 2010.05.01 22:09

Miskolc – Munkával ünnepelték a munka ünnepét azok az édesség- és mütyürkeárusok, akik a Csanyikban próbálták kielégíteni a majálisozók minden igényét.









hirdet�s