2012.02.3 12:02; Frissítve: 2012.02.3 12:02


Nézőpont: Név szerint

Nézőpont: Név szerint
Ha elfogadjuk ezt, a polgármester és a közgyűlési többség szavazata egyértelmű értékválasztás is: nemcsak azt tették nyilvánvalóvá, hogy másmilyen színházat akarnak, mint eddig, de végre azt is, hogy milyet és kivelBujdos Attila írása.

Méltatlan Miskolchoz és a színházhoz is, hogy a közgyűlés amúgy zárt ülésén név szerint kellett szavazniuk a képviselőknek a színház új igazgatójáról. A nagyobbik ellenzéki frakció vezetője értékelte így a kialakult helyzetet, meg is indokolva, hogy miért nem vettek részt ezek után a választásban. Nem minősítette, méltóbb-e a városhoz, és a színházhoz a kivonulásuk, mint bemondani egy nevet, akkor tehát legyen ő ezután az igazgató. Gondoljunk, amit akarunk. Talán igen, talán nem. Az ellenzék politikusa a helyi hatalom belharcának láttatja a történteket: személyi ügyekben mindig titkosan szavaznak, most is csak azért tért el ettől a polgármester, mert így tartotta biztosíthatónak, hogy nem szavaz kétfelé az őt a város vezetésében máskülönben támogató pártszövetség. Mármost akár igaza is lehet az ellenzéki politikusnak, ne is lapozzunk egyelőre, fogadjuk el, tényleg így történt. Akkor viszont nehezen tartható, hogy ez méltatlan megoldás lenne. Ha csak így lehetett biztosítani, hogy legyen új igazgatója a színháznak, a polgármester által választott eljárás: felelősségteljes.

A népboldogítás soha nem pusztán technika, de szükségképpen tartalom is: nem a választás kedvéért szavaznak, hanem mert céljuk van a döntéssel, és ezt a célt valahogyan szeretnék elérni. Ha elfogadjuk ezt, a polgármester és a közgyűlési többség szavazata egyértelmű értékválasztás is: nemcsak azt tették nyilvánvalóvá, hogy másmilyen színházat akarnak, mint eddig, de végre azt is, hogy milyet és kivel. Volt választásuk: két pályázó – két különböző színházi világ, különböző utakkal, különböző kifutási lehetőségek ígéretével. Ezt a pályázatok ismeretében nem volt nehéz eldönteni. Bár a felelősséget mindig a hatalmon lévő többség viseli, a kisebbség álláspontjának ismerete is fontos üzenet. A nagyobbik ellenzéki párt most semmit nem üzent, a technikai jellegű kifogáson túl. És ez szerintem, rossz üzenet: a lényegtelen választása a lényeges helyett.

Nem miattuk sajnálom, hanem magunk miatt: a színház ügyét persze lehet hatalmi játszmák részévé tenni, de ha már: az ilyen játszmákban nemcsak azt kellene vállalni, ha a kisebbség véleménye más – nem feltétlenül rossz minden, amit a polgármester akar, csak mert ő akarja. Ezt akkor is ki kellene mondani, ha mást diktál a politikai érdek.

- Bujdos Attila - 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Gyereknap: tölcsért csináltak a színekből
Borsod-Abaúj-Zemplén - Játék, könyv, lufi, kirándulás a nagyszülőkhöz - ezt kérték és kapták a [...] tovább »
Hatósági ellenőrzések Miskolcon
A Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály, az Építési és Környezetvédelmi Hatósági osztály, a [...] tovább »
Egy neves személy visszaemlékezései
Ózd - "A hely ahol élünk..." címen zajló honismereti előadássorozat május havi rendezvényén az Ózdi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés