Nemzeti kürtőskalács

Akt.:
Nemzeti kürtőskalács
És ebben a világban a brand, a márka, a hírnév, az ismertség, és az ahhoz kapcsolt divat mozgatja a fogyasztási bizniszt. Kiss László jegyzete.

Ki volt írva: erdélyi kürtőskalács. A sátrak között ez az egy feltűnt azzal, hogy kicsit törődtek az autentikus külsővel, fából készült minden, még a cégtábla is, és maga a produktum, a kürtőskalács faszénparázson sült, nem villamos fűtőszálak felett. Jó volt amúgy. Beszélgettünk a személyzettel, akikről kiderült, annyira voltak erdélyiek, mint én.

Maga az üzlet sem. Egy fővárosi vállalkozóé volt, aki szerződtette az ország minden részéről érkező személyzetet. Meglehet, persze, a receptúra volt erdélyi. Bár a kürtőskalács receptje nem egy ördöglakat, de tegyük fel, mégis van benne valami titkos kunszt, amit a pesti vállalkozó megszerzett, éveket barangolva a havasok között, míg megtalálta a százéves székely bácsit, aki még tudta az igazi erdélyi kürtőskalács titkát. Valószínűleg olyan ez, mint a hazai gyümölcslégyártó szpotjában, amiben a bajszos bácsi válogatja darabonként a zamatos őszit a léhez. De lehet, hogy a faszénparázs a lényeg – vagy anélkül nem működik a receptúra. Mindez azért jutott eszembe, mert most nemzetközi vita tört ki Románia és Magyarország között, hogy a kürtőskalács román vagy magyar nemzeti eredetű eledel. Vannak, akik még rá is tromfolnak: székely az valójában és igazándiból. Nem könnyű a helyzet, mert míg mondjuk a székelykáposzta esetében vita nem férhet az eredethez, itt azért kell egy kisebb időgépes nyomozás, hogy mindenre fény derüljön.

Mi ennek a jelentősége? A nemzeti büszkeségen túlmenően is nem csekély. Ma, amikor mindenki utazik és milliárdok forognak a turizmusban, valamint a vendéglátásban, soha nem látott multikulti uralkodik, egyáltalán nem mindegy, hogy egy eledel melyik nemzethez kötődik eltéphetetlenül. Ráadásul a kürtőskalács príma streetfood, azaz utcán árusítható és ehető kaja. Méltó társa a hotdognak, a lángosnak, a hamburgernek, a pizzának és a girosznak, a fish and chipsnek. Mindegyikről tudjuk, milyen náció étke – pont a kürtőskaláccsal ne így legyen? És ma streetfoodból áll a világ. Mindenki próbál ott eladni, ahol az emberek nyüzsögnek, olcsón etetni és gyorsan, hogy ne kelljen rá időt se fordítania senkinek. Óriási hagyományai vannak ennek – Kínában például az utca maga a vendéglő. És ebben a világban a brand, a márka, a hírnév, az ismertség és az ahhoz kapcsolt divat mozgatja a fogyasztási bizniszt. Amit ismerünk, megismerünk és kötünk sok mindenhez, hangulathoz, élményhez, helyhez és valamiféle hagyományhoz, tradícióhoz, ősiséghez, ami mintha minőséget garantálna, akkor még az ízét is másnak érezzük. A Tokaji névért is küzdenek erősen a szlovákok a borvidék szomszédságában – és ez érthető is.

A kürtőskalács-meccs nem tudjuk, hogy hol ér véget. Ami biztos, beindulhat majd a küzdelem második szakasza, ahol bizonygatja majd minden kalácsos, az övé az eredeti, az original, a hamisítatlan, ami így nem olyan, mint a többi. Legjobb, ha csinálunk rá egy magyar szabványt, beindulnak az ellenőrzések, és látjuk majd, ahogy a hatóság megsemmisíti tonnaszám az eredeti kürtöskalácsnak mondott, de hamisnak bizonyult terméket. Van miért harcolni. A bevezetőben említett álszékelyek jóval több mint 5–600 darabot adtak el egy nap alatt. Darabját ezerért.

– Kiss László – 








hirdetés