Nézőpont: Nem félni nem félni

Akt.:
Nézőpont: Nem félni nem félni
Nem félni, az nemcsak bátorság kérdése, de elhatározásé is, van, amikor ezredik nekifutásra sem megy majd. Bujdos Attila írása.

Írtam egy rövidet a rendszerváltoztatás előtt, az átmenet idején egy kicsi lányról, akit történetesen eléggé közelről ismertem. Úgy hozta a sors, hogy a szüleivel a változást akarók társaságában töltötte azokat a hónapokat, a politikus beszéd része lett a szókészletének, használta és magára is megpróbálta értelmezni mindazt, amivel a nála felnőttebbek írták le akkoriban a világot és a szükséges, valamint kívánatos folyamatokat. Egyik este, lámpaoltás előtt azzal lepte meg a családját, hogy szerinte ő már demokrata, mert tessék: nem fél. Az írás nem jelent meg a lapban, amelynek akkor a szerkesztőségében dolgoztam. A főszerkesztő túl direktnek találta.

Íme, egy történet, gondolom talán a mérlegelésről.

Nekem valahogy ez jutott az eszembe, most, amikor ideje van az emlékezésnek, és az időbeli távolság saját korábbi magunktól megadja akár azt a lehetőséget is, hogy érzelmektől mentesen vizsgáljuk, mi és miért történt velünk. Akartuk a változást, tettünk érte, vagy hagytuk, hogy sodorjon. Lesz, ami lesz. S ha akartuk, és tettünk érte, az elég is, vagy bónuszként találtunk valamit az akkori jövőben, ebben a mai mában, amiben felismerhetjük akkori vágyainkat.

Látom, az időszerű emlékezésben tételmondatként kerül elő újra és újra a Bibó István-idézet, miszerint demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni. És tényleg, nem becsülném le a szavak erejét, erős mondat volt ez akkor, kellett is, bíztatásnak – nem félni, az nemcsak bátorság kérdése, de elhatározásé is, van, amikor ezredik nekifutásra sem megy majd. És kellett iránytűnek, hogy van másik út, a szabadság akarása. A sors választható.

Felteszem, jó leckével szolgált az elmúlt huszonöt év arról is, hogy az élet egyébként mennyire bonyolult lehet, az igazságról mennyi és mennyi újabb réteg hántható le úgy, hogy még mindig igazságnak nevezhessük. Itt van ez a jól bevált Bibó-mondat. A múlt értelmezésében hasznos. De elegendő-e útmutatónak a félelmekből és szorongásból gazdag készletet mutató jelenben? Elegendő-e bíztatásnak, ha valaki nem a bizonytalan miatt fél szabadnak lenni, hanem a kiszámítható miatt, vagy amiatt, amit annak gondol? Meglehet, a félelemről is többet tudunk, például, hogy nem jó, még ha lehet vele együtt is élni. A jó kérdés talán az: képessé tesz-e valami felismerni a pillanatot, amikor nem szabad félni. Hogy van-e belátás: a félelem szükséges és kívánatos változásokat akaszthat meg. Hogy a témánál maradjak.

– Bujdos Attila – 








hirdet�s