Ne félj

Bibó István
Bibó István
Az embernek először a saját félelmeit kell legyőznie, és akkor az nem a változás kezdete, hanem maga a változásBujdos Attila írása.

Hogy demokratának lenni mindenekelőtt mit tesz, a rendszerváltoztatás korának közbeszédét meghatározó gondolat volt. Jól eltalált mondat. Nem véletlenül idézték/idéztük annyiszor Bibó Istvánt: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni.” Nem véletlenül volt képes helyettesíteni akár a változás érdekében teendő konkrét lépések felsorolását, mert egyvalamit mindenekfölött pontosan megmutatott: az embernek először a saját félelmeit kell legyőznie, és akkor az nem egyszerűen a változás kezdete, hanem az: maga a változás lesz.

Felteszem, sokak számára az is vonzó távlatként kínálta magát az óhajtott átalakulásban, hogy maga mögött hagyhatja a régi, leváltásra érett rendszert, és felteszem, az új világba lépés lehetősége társult annak a belátásával: demokratává válni nem öncél. A változás kölcsönösséget feltételez: demokraták nélkül a demokrácia nem lehet ugyanaz a rendszer, mint demokratákkal lehet. Szóval, hogy az embernek dolga van a világban, és ez a dolga nem csupán személyes, és míg teszi a dolgát, nem kizárólag egyetlen történelmi pillanatra fókuszál. Az ember valamilyen, és képes vállalni ezt a valamilyenségét, ragaszkodik elvekhez például. Nem enged a negyvennyolcból. Ha ez a felismerés az elmúlt negyedszázadban nem hatotta át a közgondolkodást, nem lett a mindennapi életben általánosan irányt mutatni képes gondolat és minta, érdemes eltűnődni rajta: miért nem lett az? Ha lehetett volna pedig.

Figyelmet érdemlő, ahogyan a félelmekből mostanában újra téma lesz – a közügyekben elkötelezettektől hallani: a számunkra való élet elérésének akadálya, mindenféle változás gátja, hogy az emberek nem merik vállalni, ha ezért nekik is tenniük kell. Ebben a felfogásban a félelem szó használata a kényelmesség leírására használatos, vagyis a félelem mint a nem cselekvés ürügye jelenik meg. A közügyekben elkötelezett és így beszélő emberek részéről ez kérlelhetetlenségnek tűnik, és nem logikus: ha valakik legyőzték a félelmüket, abból nem következik, hogy ez mindenkinek ugyanúgy sikerülhet, vagy hogy a példamutatás bárki számára elegendő biztatás: tedd meg te is. A személyes példamutatásra természetesen nagyon is szükség van. Kellenek a hősök. Jó, ha vannak.

A félelem természetéről ebből persze nem tudunk meg sokat, a félelem nem csupán a társadalmi összefüggésekben értelmezhető. Félelmet az életben nem csupán az válthat ki, hogy bármit tesz is az ember, mindennek következménye van – ez ezzel jár. A félelmek ellenében cselekedni nem könnyű vállalás, élni sokféleképpen lehet, és nem is biztos, hogy csak a félek–nem félek koordinátarendszerében. Megjegyzem, Bibó István híres mondata így is értelmes: „…lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni.” Ha a félelmek nem korlátoznak abban, amit tenni kell, az minden tekintetben jobb opció, mint ha a félelmek béklyóznak. A félelmek nélküli élet célnak is üdvözítőbb, mint félni, és nem gondolkodni rajta, hogy lehetne-e másként.

– Bujdos Attila –








hirdet�s