Na, vesztegessen már!

Akt.:
Na, vesztegessen már!
Az egy pesszimista jegyzet lesz, mert szerintem ebből mi soha, de soha nem fogunk kitörni. Kiss László jegyzete.

Fővárosi élmény, és akár azt a címet is adhatnám neki, hogy a béna vidéki találkozása a nagyvárosi valósággal. Parkolás egy belvárosi utcában délután hat után, és hát azzal a hittel, hogy hat óra után már ingyenes, másnap reggelig. No nem. Ott este nyolcig fizetős. Ez ki is derült rögvest, amikor a kerthelyiségből kifelé bámulva látom, hogy már áll egy hajléktalannak tűnő figura a kocsi előtt és nyomkodja a kis okostelefonját.

Hopp, pattanok oda, és mondom hogy hát mi a gond, majd előadom de tényleg tiszta szívből, hogy hát én vidékről jőve azt hittem, hat után ingyenes. Miközben mondom, belül érzem, ez annyira rosszul hangzó szöveg lehet – hiába igaz –, mint amikor megállítanak az utcán, hogy a gyerek a kórházban, de nem tudnak neki mit vinni, elvesztették a vonatjegyet, stb. Szóval mondom az emberemnek, mi van, aki hümmög és mondja, hát jó most az egyszer. Már épp kezdett bennem megdőlni a világ romlottságába vetett szilárd hitem, amikor nyomatékosan mondja többször is, mélyen a szemembe nézve, hogy na most neki este írni kell egy kis jegyzőkönyvet. Írjál – gondoltam –, és? Mondom, hogy írnom kell – ismétli a csóka – különben tízezer lenne a büntetés. Akkor esett le, itt vesztegetni kell!

A parkoló ellenőr tuti nem látott még egy ilyen hülyét régen, mint én, egy élő magyar Krokodil Dundee-t, csak annak a macsó kinézete nélkül, de végül is megoldottuk háromezerrel. Rejtő Jenő, alias P. Howard örökbecsű jelenete jutott eszembe Tuskó Hopkinsszal, aki ráordít az arabra: „Meg akar vesztegetni?” Majd miután semmi nem történik, megismétli: „Na, vesztegessen már!”

Ezt jó nyolcvan-kilencven éve írhatta le a szerző, de semmi nem változott mifelénk. Maradva a parkolóőrnél, ő csak elvette ami jár neki szerinte, egy minden ízében bűzlő rendszerből. Miért éppen egy rosszul fizetett emberke ne részesedjen – osztozva a delikvenssel – abból, amit azután homályos, átláthatatlan módon, gyorsan gazdagodó arcok osztanak szét egymás között. De legjobb esetben is eltűnik valami az állami bugyorban, aminek az alját halandó nem látja. De miért ne kapjon egy nővérke külön pénzt, hogy adjon vizet a haldokló idős embernek, amikor felette a teljes ranglétrán államilag elismert és legalizált rendszer a hála­pénz, ami akárhogyan is forgatjuk, egy korrupciós rendszer, amit ugyan minden benne lévő szégyell, de ez van.

Az egy pesszimista jegyzet lesz, mert szerintem ebből mi soha, de soha nem fogunk kitörni, épp ellenkező irányba haladunk. Van ugyan sok üdítő kivétel, ahol kizárt a korrupció bármilyen formája, akár egyéni okból – mert az illető utálja, nem akarja –, vagy egyszerűen maga az üzletág nem olyan. Ugyan ki ad például zsebbe pénzt azoknak a rend­őröknek, akik például Miskolcon most hetek óra irányítják a forgalmat negyven fokban, vagy zuhogó esőben a legforgalmasabb csomóponton, vagy küzdenek a menekültekkel Röszkén.

Az a baj, hogy ezek a kivételek és kivételes emberek semmilyen hatással nincsenek sem a kicsi, egyszerű, hétköznapi, aprópénzes, sem a nagy léptékű állami politikai korrupcióra. Csak vannak úgy magukban, mint Teréz anya volt a gonosz világban. És a legszomorúbb, hogy akik közéjük tartoznak, még jó hülyének is érezhetik magukat.

– Kiss László – 








hirdetés