Mű és hat

Akt.:
Mű és hat
Mű és hat
Vicces volt, mert úgy láttam, hogy tényleg hat és tényleg jobb kedvem lett. Pásztor Attila jegyzete.

A múlt héten és ennek az elején is úgy éreztem, iszonyat nehezen indul az év. Mintha akadozott volna a mókuskerék, pedig rendesen tekertem, úgy, ahogy szoktam. Túl voltam már lázon, több forgolódós éjszakán, utóbbit biztosan a frontok okozzák vagy akármi, de így volt. Nyilván másnap mélább az ember, lassabb az agy, nem is ott jár mindig, ahol kellene. De a munka nem vár, ahogy mondani szoktuk, csak abbahagyjuk, nem befejezzük a nap végén. Az imént említett összetevők hatására a mosolyom nemhogy őszinte nem volt, de eléggé el is veszett.

Aztán javult a helyzet, alvásfronton mindenképp, túl vagyok a mormota-effektuson is: szégyen magamnak, de képes voltam elaludni a Manchester United meccsén. Igaz, a játékuk mostanában nem az igazi… Na, ez már tényleg fáradtság volt. Nincs meg, hogyan mostam fogat, de úgy aludtam, hogy még, reggel pedig kipihenten keltem. Igaz, mosolyra sok okom ezenfelül nem volt, de egy műt magamra erőltettem. Kaptam vissza belőle, meg beszólást is: „Úgy látom, ma már jobb kedved van!”

Vicces volt, mert elhittem, hogy tényleg hat és ettől tényleg jobb kedvem lett.

Pásztor Attila