Most is tart

Akt.:
Most is tart
© Fotó: longballfootball.wordpress.com
Mindenki a foci-Eb-t nézi. Aki nem, az is. A fiúk táblázatot csináltak a góltotónak, kicsiben, tét nélkül meccselünk. A magyar zászló kint van a falon, az erkélyen és az autó visszapillantó tükrén is. A nagyobbik képes késő estig fent maradni, összefoglalókat nézni, interneten szakértőket olvasni. Juhász-Léhi István írása.

Nekem sokszor úgy érzem, közöm nincs hozzá, ám ő megmondja az olasz, belga vagy a német csapat keretéből, hogy ki melyik klubcsapatban játszik, hányas mezben. Néha már-már rémisztő… „De jó lenne, ha a matek fele ennyire érdekelné…” – sóhajtozik ilyenkor az édesanyja. „Ja, akkor az akadémián lenne állandó tag” – mondom némi büszkeséggel, ám a matek egyelőre még nem az erőssége.

Jó harminc éve az apja volt ilyen. „Nagyi! Kérek szépen 2 forintot!” – mire nagyika: „Fagyira, kisfiam?” Dehogy fagyira. Mentem Népsportot venni. 1.80 volt, és igyekeztem, hogy megvehessem. Egy 10 éves hozzáértésével olvasgattam a padon ülve. Aztán másnap délután ott ültem a nagybátyám lába mellett a Sallai–Fürst utcában a harmadikon.

Spanyolország, 1982, vb. Az asztal tele Rákóczi-címeres sörrel, haverok, nagynéném menekült. „Meddig tart ez, István?” – kérdezte nagybátyámat. Ő szisszentett egy sört, Symphoniára gyújtott. „Már csak három hét!”

Nem volt igaza. Most is tart még.

Juhász-Léhi István








hirdetés