Nézőpont: Mit üzen a Boldog óvoda?

Nézőpont: Mit üzen a Boldog óvoda? - illusztráció
Nézőpont: Mit üzen a Boldog óvoda? - illusztráció - © Fotó: Getty Images
Mai, sokszor tragikomikus vitáinkon és földhözragadt gyűlölködéseinken túllép egy új generáció, és az egészet múlt idővé teszi? Kiss László jegyzete.

A Prezi egyik alapítója Boldog óvodát alapít. A Prezi az egyik legsikeresebb, komoly nemzetközi rangot, hírnevet elért hazai informatikai vállalkozás, amit fiatalok raktak össze. Egyik alapítója gondolt egyet és csinál most a fővárosban egy óvodát, ahol teljesen eltérő módon és eszközökkel foglalkoznak a gyerekekkel, ahogy az alapító írja: boldog és motivált óvópedagógusok. Nem újabb elit óvoda ez: minden két fizető fél fedezi egy harmadik gyerek költségeit, akit a jelentkezők közül sorsolnak. És lesz iskola is a „hova tovább?” miatt. És digitális írástudás, amit már itt magukba szívnak.

Na és – mondhatják sokan – most lesz egy ilyen, és akkor? Egy fecske nem csinál nyarat – azaz nem változtatja meg a hazai oktatási rendszer egészét. Lám lettek Waldorf iskolák is hazánkban jó húsz- harminc éve, mégsem lett belőle oktatásügyi forradalom. De nem is erre kell itt figyelni, hanem a jelenségre magára. Mindig az izgatott olvasgatva egy korról, egy társadalomról, hogy vajon mikor és hogyan lehetett azt észrevennie annak, aki benne élt, hogy valami most változik. Utólag persze minden világosnak tűnik, de akkor ott benne vajon hogy? Mikor látszódott, hogy bizony abból a nevetséges pöfékelő vacakból ipari forradalom lesz. Vagy hogy elege van a hívőknek a pöffeszkedő egyházból, és küszöbön a reformáció.

Magyarországon ma – a „ma” egyenlő itt jó húsz évvel – egy abszolút átmeneti társadalomban élünk. Nem marad így semmi ahogy most van, de vajh merre alakul? Én nem hiszek abban, hogy ezt a politikusok határozzák meg. Nagyobb, de sokkal lassabban mozgó erők dolgoznak a mélyben. Itt van ez a Prezi-ügy, vagyis az üzenete. Nekem azt üzeni, hogy felnő lassan egy olyan új értelmiségi generáció, amelyiknek a ma múltszagú klasszikus értelmiségi hadakozásai nem mondanak semmit, átlépnek rajta, mint egy tócsán. Egy olyan új értelmiség, amely az üzleti világban is bizonyít, és a mércéje nem a hazai ugar, hanem az egész világ. Képzettek, de nem barbárok, sőt mély vonzódásuk van a kultúra minden értékes szeglete iránt: nyitottak az újra, szeretnék, ha hazájuk egy szabad, élhető, szárnyaló szellemiségű európai ország lenne. Szociálisan érzékenyek, akkor is, ha sokmilliós autóval járnak.

Gyökereik valahol a digitális világban kapaszkodnak, onnan nőttek ki. Nem véletlen, hogy valamilyen módon az infokommunikáció, az informatika körül csoportosulnak, ez a világuk. Ez olyan biznisz, amihez nem kell okvetlen a hazai mutyizás, simli, vesztegetés, anélkül is lehet valaki sikeres. Egy nyelvet beszélnek legalább egy fontos síkon, ugyanakkor azokkal a hatalmas tömegekkel is, akik csak egyszerű Facebook-hívők, vagy netes felhasználók.

Ez az új generáció beérve a harmincasok táborába és egyre jelentősebb tőkét, tudást felhalmozva szót kér. Iskolákat alapít, megszólal tüntetésen is, ha úgy ítéli meg. Mások a módszerei. Ha nem hallgatják meg az ügyben, hogy digitális írástudás nélkül az iskola vagy egyetem semmit nem ér, akkor lép egyet és csinál iskolákat, nem vár, nem kilincsel, nem lobbizik.

Vajon mindez jelnek számít? Hogy mai, sokszor tragikomikus vitáinkon és földhözragadt gyűlölködéseinken túllép egy új generáció, és az egészet múlt idővé teszi? Csak remélni tudom.

– Kiss László –