Nézőpont: Mint rég

Kaláka fesztivál a Diósgyőri várban - egykoron...
Kaláka fesztivál a Diósgyőri várban - egykoron... - © Fotók: ÉM-archív
Aki nem a jelennel foglalkozik, a saját életét engedi elbitangolni. És ez nem jó. Bujdos Attila jegyzete.

Semmi nem olyan, mint régen, mondja valaki a hírre, hogy nem jön vissza a Kaláka Fesztivál Miskolcra. És persze, igaz, semmi nem olyan, mint régen.

Ha megint lenne Kaláka Miskolcon, az sem olyan lenne, mint régen: a világ is más, benne az emberek is mások, a jelenből egyébként is mindig az ismerősség vágyával, de az idegenség érzésével tekintünk a múltra.

Keresi az ember a régi ízeket, illatokat, akarásokat és tapasztalatokat, vagy a néven nem is nevezhető állapotokat, és persze, ez a tekintés is itt és most történik, és ha hasonlít is a régire a vizsgált jelenség, nem ugyanaz.

Mellesleg, vannak iskolák kifejezetten a múlttal való foglalkozás elvetésére: ami volt, nem megváltoztatható, ami jön, az pedig ismeretlen. Aki nem a jelennel foglalkozik, a saját életét engedi elbitangolni. És ez nem jó.

Az is érdekes persze, ha az ember az intő szó ellenére mégis a múltba réved, mi végre teszi: miért fontosabb, ami volt, annál, ami van. Vagy lehetne.

Felteszem, a világhoz való viszony általában nem egyoldalú, szóval, ez az egész a keretekről is szól. Például, ha most nincs Kaláka Fesztivál, érthetőbben az az első gondolat, hogy milyen volt, amíg volt. Ha van Kaláka Fesztivál, élvezhető a pillanat. És persze még mindig lehet, de már nem muszáj azon rágódni, régen mi volt.

Régen – ez régen volt, Gárdonyi parkkal, nyáresti koncertekkel, jazzgödörrel, belvárosi udvaron előadott operával, Új Zenei Műhellyel, művészklubbal, sörkertekkel, fotógalériával – ha valaki hajlamos azon gondolkodni, hogyan része a világnak a hely, ahol él, találhat kézenfekvő magyarázatot.

A nincsben az is érdekes, hogy miért nincs.

Van, akinek a felelősség miatt (ki tehet róla). Van, akinek a tanulsága miatt (szükségszerű volt-e, véletlen, vagy szándékos fejlemény). Vagy azért, mert a változás része valaminek – a régi átadja a helyét az újnak. Mert van, ami nincs, de lett helyette más. Ha lett. Úgy igazságos: kimondani ezt is, az összevetés igényével, hogy ez a jobb, vagy az volt az. Hogy, akkor: van-e fejlődés.

Feltűnő, mennyire nem beszédtéma ez, így. Pedig milyen szép volna, ha az lenne. A felelősség bizonyítéka – a közösségnek van rá gondja, megmutatni, mit tartott értékesnek és fontosnak annyira, hogy lehetőségként odakínálja a folytatást: a Mi Városunk – ez is. Ezzel együtt lehet szeretni. Ehhez lehet ragaszkodni. Végül is belátható: megtartani más, mint emlékezni róla.

– Bujdos Attila – 








hirdetés