Mindenkire szükség van

Mindenki foglalkoztatható – írja Pogátsa Zoltán közgazdász a Heti Válaszban. Nagyjából az a lényegi mondandója az elemzésének, hogy nem kell lemondani senkiről, mindenkinek lehet helyet találni a munkaerőpiacon. És itt nem a közfoglalkoztatásról beszél, hanem a valódi munkahelyekről. Vagy 200 ezren többen dolgoznak ma, mint korábban – írja –, s ezek a munkahelyek többnyire az uniós pénzeknek köszönhetően teremtődtek.  Kiss László írása.

Példákat is említ. Kisasszond: Kaposvár mellett a reménytelenség kis faluja, ahol Róna Péter oxfordi közgazdász hozott létre tehenészetet és sajtüzemet, s láss csodát, a Róna sajtjai ma arany- és ezüstérmesek nemzetközi sajtporondon. De ír a Nógrád megyei Szuháról, ahol a helyi polgármester hozott létre kecskefarmot, sajtüzemet és pálinkafőzdét, de a cserdi polgármester is országosan ismertté vált a teljesen kilátástalan helyzetben lévő romák termelőerővé szervezésével.

A kulcsot a ,,fáklyaemberek” jelentik, pontosabban a hiányuk.

Írja, hogy a mikrohitelek, a vidékfejlesztési pénzek rendelkezésre állnak – csak kell valaki, aki megvalósít, kitalál, szervez, vezet. És ez a mondat szerény véleményem szerint az egész lényege, és egyben az Achilles-sarka is. Ugyanis logikus az a kérdés, hogy Cserdihez vagy Kisasszondhoz hasonló település bár akad bőven hazánkban, mégsem lesz csak töredékükből fejlődésre képes közösség. A kulcsot a „fáklyaemberek” jelentik, pontosabban a hiányuk.

Kik ők? Olyan vezetésre, vállalkozásra termett, a közösség iránt elkötelezett emberek, akiknek kreativitás lakik az elméjében, és nem egyedüli céljuk a saját meggazdagodásuk. De ne legyünk igazságtalanok és maximalisták. Nagyon sok abszolút derék, rendes ember él ezeken a helyeken, akár tisztségeket is viselve, sőt dolgozva a közért, kínlódva a falu költségvetésével, segélyekkel, a paragrafusokkal. De hiányzik belőlük az a plusz, némi iróniával fogalmazva az „ x-faktor”, amitől ők valójában fáklyaként világíthatnák meg azt az utat, amerre a közösség elindulhatna, és ami nagyon fontos, követnék is, amikor ő megindul rajta.

A politika úgy tűnik, önmagában képtelen „kitermelni” ezeket az embereket, valami más kellene ehhez, de abban bizonyos vagyok, hogy egy-két, ahogy azt régen mondták, „tálentumos” ember érkezése vagy éppen visszatelepülése egy faluba és szerepvállalása valóban csodákra képes. Talán azért is, mert magukkal hoznak egy csomó tudást, ismeretet, kapcsolatot a világból, amit a falu már rég elvesztett. Persze sok szerencsés csillagzat együttállása kell még, és nagy szívósság, de azért látható, hogy lecsúszó falvak egyik legnagyobb gondja, hogy szóviccesen szólva, „elmegy az eszük”, nincs helyben olyan szellemi kapacitás, tehetség, ami megadná a szükséges emelőerőt.

Még mielőtt bárki azt mondaná, hogy bizony akadnak olyanok, akik már így sem szocializálhatók, nem lehet velük semmit kezdeni, azoknak idézem Pogátsa Zoltánt: Írországban kifejezetten alkoholisták és drogosok munkaerőpiacra történő visszavezetésére is írtak már ki sikeres pályázatokat. De legerősebb érv mégiscsak az, hogy hamarosan így is, úgyis rákényszerülünk arra, hogy ezzel foglalkozzunk, mert nem lesz más munkaerőforrásunk.

Kiss László








hirdet�s