Nézőpont: Magyarmen in New York

Akt.:
Nézőpont: Magyarmen in New York
Nézőpont: Magyarmen in New York
Nemcsak az áru, a munkaerő áramlik ugyanis Európában, hanem az eszmék is, a gondolkodásmódok, az életstílusok. Kiss László jegyzete.

Sokaknál kiverte a biztosítékot Geszti Péter új zenéje/ klipje, amelyben Sting klasszikus számát – Englishman in New York – írta át a magyar kivándorlók dalává. Vannak akik zeneileg, művészi értelemben vélik nullának, giccsnek, másokat az ügyhöz való viszonyulása, hozzányúlása háborított fel. De beszélnek róla, sokat és sokan, az alkotó máris elérte célját.

Az ügy: a hazánkból külföldre távozó honfitársaink. Ki, miért tette, teszi – ez vegyes. De az azért kijelenthető, hogy többnyire nem a nyugdíjas korosztály, hanem a képzettebb fiatalok. Szokás szerint a fő probléma – mint megannyi mással mifelénk – nem tudunk erről az egészről úgy beszélni, hogy ne kavarodnánk aktuálpolitizálásba. Hogy amit mondunk, az ne váljék valamiféle vélt állásfoglalássá a jelenleg kormányzó politikai kurzus ellen, vagy mellette. Pedig ez az a nézőpont, amit hanyagolni kellene, mert ha a távozókkal beszélgetünk, a vonzások onnan kintről, és a taszítások itthonról, amelyek szárnya reptetik őket messzire, nem vezethetők le pusztán az elmúlt néhány évből. Sőt, azt is mondhatom, a taszítások egyik jelentős tényezője ez is, hogy minden, de minden politikai küzdelem és állásfoglalás dolga nálunk. Sokkal többről és mélyebb, emberibb, bonyolultabb ügyről van itt szó, több új felnövekvő nemzedékről, akiknek egész más van a horizontján, mint elődeiknek, és képesek ha kell költözni, menni, tanulni, másként gondolkozni.

Ők azok, akik nehezen tudják elfogadni, hogy itthon nem sikerült megoldani a rendszerváltás óta: a korrupció visszaszorítását, az esélyegyenlőtlenségeket, az egyszerű közember tiszteletét és jogait, a toleranciát, mindazt, amit egy abszolút nyitott világra születő ember már eleve elvár. Persze, megtapasztalják, hogyne, hogy ott, másutt is vannak nehézségek, főleg egy bevándorlónak, vendégmunkásnak. De még sincs az az érzésük, mint itthon, hogy hosszú évtizedek óta ugyanazon alapvető és kibékíthetetlennek látszó elveken, meggyőződéseken vitatkozik az ország politikai, kulturális, hatalmi elitje, miközben mások tőlünk nyugatabbra meg szépen boldogulnak, dolgoznak, nem fecsérlik a jövőt a múlt elvarrhatatlan szálainak bogozásával.

Azt mondják, körülbelül hatszázezer emberről van szó. Ez nagyjából ennyi családot jelent itthon, azaz minimum több mint egymillió embert még, akiket zsigerileg érint az eltávozás ügye. Lehet, hogy Gesztinél jobban is meg lehet fogalmazni mindazt, amit átélnek, de ő legalább hozzáfogott, megpróbált csinálni valamit, amit a popkultúra eszközeivel sokkal de sokkal több emberhez eljuttatott, mint amire egy dokumentumfilm vagy könyv képes. És nem kell ahhoz mindenáron minősíteni valamit, jónak vagy rossznak mondani, hogy érdemes legyen másfél milliónál is több magyar érzéseivel foglalkozni.

Őszintén szólva a jó-rossz ítéletpár ráadásul nehezen értelmezhető, ha kicsit nagyobb távlatban szemlélődünk. Most nem jó, hogy ennyien elmennek, de meglehet, ezek az emberek és a barátaik, rokonaik lesznek azok, akik majd egyszer túllépnek azon a kelet-európai iszapbirkózáson, amiben vagyunk, és megpróbálják mindazt itthon felépíteni, amiért annak idején elmentek. Nemcsak az áru, a munkaerő áramlik ugyanis Európában, hanem az eszmék is, a gondolkodásmódok, az életstílusok. Formál ez mindent, lassan de biztosan.

– Kiss László –