Magyar, torra fel!

Akt.:
Magyar, torra fel!
A disznótor immáron nemzetközi diplomáciai vizekre evezett. Kiss László jegyzete.

Ez már csak ilyen ország, ilyenek vagyunk, a széthúzás mint turáni átok lebeg felettünk ezer éve. Kevés dolog van, amiben mi magyarok egyet tudunk érteni, és az egyet nem értés sem valami langyos, értelmiségi füstfelhős vitatkozást jelent, hanem vérre megy. Cipeljük mint a szicíliaiak a vendettát, sérelmeinket, meggyőződéseinket, különféle hiteink és megrögzöttségeink ballasztját, ami a mélybe húz, de egyben stabilitást is ad, hiszen mi lenne velünk, ha már a saját rögeszméinkben sem hinnénk.

De azért van reménysugár. Egy szegmense a magyar való életnek, amely ezer szállal kapaszkodik a múltunkba és jelenünkbe, dacol mindennel, még az uniós előírásokkal is. Igen, a disznótor. Ez az az esemény, rituálé és ünnep, amelynek fedele alatt minden magyar összehajol, a végére egyetért. A disznótor most kezdi igazán kifutni nagyívű pályáját itthon, ugyanis a családi, házi eseményből a disznótor mára társadalmi aktussá válik – nem beszélve a kulturális és turisztikai jelentőségéről. Nézzünk csak körül: komplett falvak, kisvárosok, egyesületek, cégek, közösségek rendeznek manapság disznótort. És félreértés ne essék: itt nem arról van szó, hogy a disznótor valami kísérő akármi, mint a szóda a bor mellett, hanem maga az esemény lelke, apropója, középpontja. Mondhatnánk, hogy divat, ám a divat múló dolog, a disznótor pedig nem tűnik valami könnyen felejthető hóbortnak.

Gondoljunk csak bele, milyen tökéletes társadalmi nézet és rétegolvasztó tégely egy disznótor. Összeölelkezik a vidék a várossal, hiszen milyen disznótor az, ahol nincsenek városi meghívottak is, hadd boruljon meg a gyomruk estére. Gondoljunk csak Dezsőre, a Bacsó Péter Tanú filmjének csak darabokban látható, de nagyon fontos szereplőjére, akit ugye feketén vágnak le, és a pincében próbálják hurkává, kolbásszá átnemesíteni az ÁVH fülei, szemei elől rejtve.Tessék, itt van egy disznótorban a legfájóbb közelmúltunk katarzisának lehetősége is. Itt egybemosódhat minden, egy jó disznótor délutánján, amikor meghúzza az első hegedűt a cigány, már mindegy, kin van bocskai tarsolylemezzel vagy Hilfiger kabát hipszter szemüveggel – mindez nem számít, hiszen tor van.

De nézzük meg egy másik szemszögből is. A disznótor ma már nem megterhelő a szervezetnek, hanem kifejezetten egészséges. Hiszen a magyar ember mangalicát vág, és a mangalica szinte már égeti a zsírt bennünk, ahogy lenyeljük, annyira szervezetbarát. És ha még bio is a tartása – hát miért is ne lenne az –, akkor meg gyakorlatilag gyógyszerszámba megy minden tepertője. Egy átlag nyugat-európai nyilván rosszul lenne, amikor meglátna egy abszolút autentikus disznómészárlást – ez a tor eu-s neve –, ahogy eléri a jószágot a dicstelen vég, dől a vér a lavórba, amit aztán sülve, hagymával, jó borsosan azonnal be is falunk, mert ez az első fogás, majd ropogós füleket rágunk lelkesen. Ja, hát kicsit barbár dolog ez, node az milyen, amikor valaki kagylókat szippangat ki nyersen a házából, avagy a szalonka, hát hogyismondjam, belső tartalmát fogyasztja ínyencségként. És egyébként is: nemrég Szent Jakab kagylót ettem véres hurkával egy étteremben… Kérem szépen, a disznótor immáron nemzetközi diplomáciai vizekre evezett: a lehetőségeink beláthatatlanok.

– Kiss László –








hirdetés