Magad uram

Akt.:
Magad uram
Egy koraszülött osztályt vagy szívsebészetet nehéz lenne pusztán vállalkozási alapon működtetni. Kiss László jegyzete.

A kereslet előbb-utóbb megteremti a maga kínálatát – ez ugye elég régi közgazdasági alaptétel. Ha van valamire fizetőképes igény, akkor lesz szolgáltató is egy-kettő, aki erre alapozva elkezdi a működését. Nincs ez másként az egészségügyben sem, ahol a jelenlegi állapotok – ha tetszik, ha nem – csendesen kikényszerítik, hogy felépüljön a kétsebességes egészségügy.

Olvasom, hogy az idén már oda fejlődik a hazai magán­egészségügy, képesek lesznek komoly, összetett műtétekre is amellett, hogy ma is végrehajtanak akár csípőprotézis beültetést is, nem beszélve a különféle epe-, vese-, térd-, gerincműtétekről. Nincs olyan bolond befektető, aki milliárdos tételben belerakná a pénzét egy-egy klinika elindításába, ha nem hinne abban, hogy ez jó üzlet. Higgyünk tehát nekik, tudják, mit csinálnak, de őszintén szólva, nem is kell ehhez olyan nagyon nagy pénzügyi gurunak lenni, hogy belássuk: miben van itt a perspektíva.

Van Magyarországon egy nem jelentéktelen réteg, amelyik komolyan számot vet azzal, hogy mi éri meg jobban: zsebbe rakni a hálapénzt, vagy fizetni egyszerűen és hivatalosan a szolgáltatásért. A számvetés jelenleg többrétű. A magánklinikai díjak azért jócskán meghaladják a hála­pénzes boríték tartalmát, no de a gyógyítási körülmények és a gyorsaság nem hasonlítható össze az állami egészségüggyel. Hiába a hálapénz, kulturált vécét és fürdőszobát, egyszemélyes kórtermet, gyors diagnosztikát, profi, empatikus ápolást nem tud teremteni, mint egy varázsló, az az orvos, akivel megegyeztünk. És legyünk őszinték: ha ez nem is hangzik túl szalonképesen: egy magánklinikán az is biztosított, hogy ne kelljen szorosan összezárva gyógyulni a társadalom pereméről érkezőkkel.

Most már ott tart a magánszektor, hogy a biztosítók is felsorakoznak mögöttük. Csoportosan vagy egyénileg, elviselhető összegekért lehet biztosításokat kötni, amelyek fedezik a magánbeavatkozásokat – van, ahol például mellrákdiagnózis esetén milliókat fizetnek, azonnal. Az állam rossz lelkiismeretét bizonyítja, hogy a díjakhoz adókedvezményeket is rendel.

Az egésznek az a szépséghibája, hogy nyilván mindez egy réteg számára elérhető, másoknak nem. És van számos területe az egészségügynek, ami nem oldható meg így, hiszen például egy koraszülött osztályt vagy szívsebészetet nehéz lenne pusztán vállalkozási alapon működtetni. Nagy kérdés, hogy vajon mindez nem rontja-e tovább az amúgy is rogyadozó állami egészségügyi ellátás helyzetét. Költségvetési szemüveggel nézve nem, hiszen miközben valaki fizet a magánszektorban, azalatt szépen vonják tőle az államnak járó egészségügyi hozzájárulást is. Így voltaképp az ilyen kuncsaft tehermentesíti az állami egészségügyet, de közben meg fizet is érte folyamatosan.

Az igazi kockázat abban rejlik, ha a jobbmódú közép- és felső rétegek kiépítik a maguk egészségügyét, és mint az iskoláknál, az állami szektor a jobb „ügyfeleket” elvesztve még jobban süllyedne. Mivel nem fizetik meg rendesen az orvosokat, az ezt ellensúlyozó hálapénz csökkenése még jobban pörgetné az elvándorlást. Nem látni ma, hova haladunk, de ha egy fiatalnak ma tanácsot kellene osztanom, csak azt mondhatnám: nyugdíj- és egészségügyben jobb, ha maga épít, tervez, fizet és gondoskodik, mint sem az államra vár!

– Kiss László –