Madárfütty és aranyeső

Akt.:
„Azért, mert tornacipőt húzol és a kabát alá atlétát veszel, még nem lesz tavasz!” – kiabálta utána megnyugtatóan egy női hang, de nem akarta meghallani. Elege volt már a pulóverekből, a csizmából, de leginkább a szürkeségből, a januárból, a februárból és abból, hogy korán sötétedik. „Hó nélkül lópikulát sem ér a tél…” – dünnyögött magában. Juhász-Léhi István jegyzete.

Az egyik hajnalban madárfüttyre ébredt. Azt hitte, álmodja, de mivel az ablakban állt és ott is hallotta, igazinak gondolta. „Február. Madárfütty. Olyan, mint tavasszal. Tiszta hülyeség…” Reggel, ébredve megint álomnak gondolta az egészet és annak, hogy mivel nagyon elege van ebből a tél nélküli télből, hát azért küzd ez az álom.

Később a buszon mindenkinél aranyeső volt. „Ne szórakozzatok már!” Mutatta a bérletét, de a buszvezető az aranyesőre mutatott, de az nem volt nála. A kabátjában matatva talált egy szál tulipánt. „Na jó, felszállhat!” Fogalma sem volt, miként került hozzá a tulipán…

A párnája tiszta víz volt, mint ahogyan ő is. Tényleg álom volt a madárfütty, az aranyeső és a busz. Csak azt sajnálta – de azt nagyon – , hogy az a nő nem kiabál már utána. A mamája volt az…

Juhász-Léhi István