Nézőpont: Közjó

Miskolci látkép - illusztráció
Miskolci látkép - illusztráció
Sajnálatos, hogy nem leszünk okosabbak: akinek jut, annak miért, túl azon persze, hogy így döntöttek. Bujdos Attila írása.

Most az lesz, hogy visszaadják az embereknek Miskolcot, több helyen is elmondta ezt a polgármester, innen tudhatjuk. Látni való: a politikai üzenet megfogalmazásakor inkább kívánalom a hangzatosság, mint az, hogy a kijelentés logikus legyen. Visszaadhatnak-e nekünk bármit, ami eleve a miénk? De ha mégis: mit keresett azoknál, akik most lemondanak róla a javunkra és miért vártak vele mostanáig, hogyan jutottak hozzá, mire kellett nekik egyáltalán és így tovább, és így tovább. Lett volna még mit csiszolgatni tehát ezen a gondolaton, például az önkormányzati törvény alapján – a jogszabály elég egyértelműen eligazít, hogy miben áll az önkormányzatiság lényege, mi a helyhatóság feladata, és hogy miként kell elképzelnünk a közösség szolgálatát. Végletekig leegyszerűsítve: nem olyasminek, mint amikor kegyet gyakorlunk.

Persze, a legjobb megoldás félreérthetetlenül fogalmazni, de fogadjuk el, hogy ez nem mindig sikerül. Marad tehát a személyes értelmezések tág terepe. Én például ezt úgy olvastam, hogy ez a mostani vezetés szeretné, ha élhetőbb lenne a város, ha a benne lakók megtalálnák itt a boldogságukat és a boldogulásukat, volna mire büszkének lenniük, és a maguk vezetői dolgát ennek az előmozdításában határozták meg. Szerintem ez egyébként teljesen rendben is van, a közjót akarni, kívánhatnánk-e mást.

Mármost a kérdés csak az, valóra válik-e a szándék, történik-e valami az akaráson túl. Szétosztottak például 6,3 millió forintot, helyi kulturális kezdeményezések támogatására – 43 millióra lett volna szükség, hogy mindenkinek adhasson a helyhatóság, aki kért. Aki nem kapott, persze még érezheti úgy, hogy éppen visszaadták neki Miskolcot, de feltételezem, nem elsőre gondolja majd így, s azért igényel némi agytornát erre a következtetésre jutnia. Az elutasítás indoka minden esetben a nincs, vagyis elvileg minden kezdeményezés jó kezdeményezés, csak nem mindegyikre jut. Sajnálatos, hogy nem leszünk okosabbak: akinek jut, annak miért, túl azon persze, hogy így döntöttek. Csak azért hozom ezt szóba, mert eltelt másfél év az ezzel az önkormányzattal közös időnkből, és szemmel láthatóan maradt még alkalom, hogy elmondják, mit gondolnak a helyi közösségekről, mit tudnak, és mit nem is akarnak támogatni, a közösből. Csak, hogy ne legyünk tévedésben, a közjót és a közérdeket illetően.

– Bujdos Attila – 








hirdetés




hirdet�s