Nézőpont: Kevéske, keveseknek

Szalóczi Katalin
Szalóczi Katalin

Képzeljem el, van olyan asszony, aki
elmesélte, egy kiló lisztből és
két marék babból tud olyan
étket készíteni, amivel
jóllakatja esténként a
héttagú családját,
meséli a hátrányos helyzetű,
alulképzett munkakeresőknek
állást közvetítő szakember.
Szalóczi Katalin jegyzete


Elképzelem, s elhiszem neki: aki arról
panaszkodik, hogy nehezen tartja el a gyermekeit, de
amikor a zenélő furgon megjelenik a
faluban, akkor, legalábbis hó
elején, ők rohanják meg
elsőként pizzáért,
chipsért,  jégkrémért,
az tanulhat az említett asszonytól.


A párhuzam okán beugrik egy munkahelyi
vezetővel folytatott beszélgetésem
is. Az volt az ötlete: a fizetésükkel
elégedetlen (nem alulképzett)
alkalmazottakat fizetésemelés helyett
tanulmányútra kellene küldeni
Romániába. Ott még kevesebbet
keresnek, s mégis megélnek valahogy…
Hát, nem tudom. Talán ha ő
kezdené a példa
követését…


Kísérleti program indult az ország
hátrányos térségeinek 8
településén, hogy kiképzett
tanácsadók segítsék a
szegénység
túlélését, irányt
keresve a kilábaláshoz, úgy is,
hogy az érintetteket összehozzák,
segítsenek egymáson is, legalább
az ötlet szintjén. Hogy milyen sikerrel,
majd elválik. Jó volna, ha pár
hónap múlva bemutathatnánk
olyanokat, akik a pozitív példát
reprezentálják. Lett biztos
állásuk, amire már adott annyi
kölcsönt a bank, hogy kifizethették az
elmaradásaikat, s az újabb
költségeiket is állni
tudják.

Ők lesznek a csepp a tengerben.

– Szalóczi
Katalin –








hirdet�s