Kampány

Akt.:
Kampány
Mindig kampány van tehát, ha azt akarják, hogy mindig kampány legyen. Bujdos Attila írása.

Primitív politikai kampányt támogat, aki gyermekéhezésről beszél, mint olvasom, ez a véleménye Kósa Lajosnak. Formailag persze az is következik ebből, hogy a vezető fideszes politikus szintén támogatja a primitív politikai kampányt, amikor használja a gyermekéhezés kifejezést, sőt a párttársa is, akit tucatszor kellett megkérdezni az egyik tévéműsorban, hogy akkor van-e gyermekéhezés Magyarországon vagy nincs (nem tagadta egyébként, hogy van).

A Fidesz most azért kénytelen magyarázkodni, mert a kormányoldal nem támogatta, hogy a gyermekéhezés felszámolását célzó nemzeti minimum program a törvényhozás elé kerüljön, holott ennek támogatásában korábban látványos egyetértés mutatkozott a politikai oldalak között – a Fidesz részéről például azért is, mert a célt fontosnak tartják, és hosszan sorolhatják, kormányon mit tettek már azért, hogy eleget ehessenek a gyerekek. Most az a felismerésük gátolja őket ebben a továbbiakban, hogy szerintük az ellenzék „rárepült” a témára, és ők „nem kívántak baloldali kampányt támogatni”.

Nem tudom, kit lepett meg igazán ez a tény: a politikában már elég régen az önérdek a hangsúlyos, a politika értelme már régen nem képes túlmutatni önmagán. Mindig kampány van tehát, ha azt akarják, hogy mindig kampány legyen. Így mindig győztesekre és vesztesekre oszlik majd a küzdőtér, mindig nagyobbnak látszik majd, aki és ami nagyobb, és hogy mi van a küzdőtéren kívül, sokkal kevésbé lesz majd érdekes. Pedig alighanem annak kellene igazán érdekesnek lennie.

A vita most sem arrafelé tart, hogy mennyire lenne indokolt megmutatni az országnak: vannak pártokon felüli fontos ügyek, amelyek esetében szóba sem lenne szabad hozni a politika érveit. A politika ezúttal sem képes meghaladni saját magát, és ez önmagában is szánalmas és szomorú. Az erre való képtelenség minősége már szinte szót sem érdemlő részletkérdés lenne: mindenki tudja, hogy a kormányoldal egyedül is megoldhatná a problémát, ha akarná. Megvan hozzá az ereje. Mindegy is, kampányol-e közben az ellenzék vagy sem. Annyira nem számít, hogy nyugodt szívvel nevezhetik a kormányon lévők akár kampánynak is a törvényhozás falai közötti vitát, majd ebben a – maradjunk ennél a kifejezésnél – kampányban vállalhatják még az érzéketlenség bélyegét is. Talán nem is arról szól ez az egész, hogy megoldja-e a kormányoldal a problémát vagy sem, hanem hogy nem kíván ebben közösködni – ne legyen illúziónk, hogy létezhet közös politikai akaratban megnyilvánuló nemzeti egyetértés is.

Biztosan nem kampánystratégiai kérdésnek kellene lennie egyébként ennek: naponta több tízezer gyermek éhezik Magyarországon. És ezt nem az ellenzék mondja: a Tudományos Akadémia és a Máltai Szeretetszolgálat közös felmérése alapján 30 ezer–50 ezer gyermek nem jut elég élelemhez.

– Bujdos Attila –