Jött és látott

Colleen Bell vendégségben a miskolci számozott utcákon
Colleen Bell vendégségben a miskolci számozott utcákon - © Fotó: Ádám János
Colleen Bell jött, látott, és ment. Az Ötödik utcán elidőzött egy kicsit, s valószínűleg rájött, egészen más, mint az amerikai névrokona, az a bizonyos Fifth Avenue. Nem tudom, hogy erre a látványra számított-e, nem tudom, mennyire van hozzászokva az ilyen helyekhez, de az biztos, becsülettel meghallgatta a szomorú történeteket, meg­ölelte azok szomorú szereplőit és együttérzően mosolygott. Szántó Rita jegyzete.

Közben azon gondolkodtam, miért van ő itt. Mit tud tenni azokért az emberekért, akik sorra megállították? Mit tud tenni azokért, akik kezet fogtak vele és igyekeztek, ha csak pár mondatban is, de segítséget kérni? Mit tud tenni azokért, akiknek fogalmuk sem volt, hogy ki ő, csak azt látták, hogy autókonvojban érkezett, szirénázva, testőrökkel, rendőri felvezetéssel. Ami jelzi, ő nem akárki, ő fontos ember. Márpedig, ha az, akkor segíteni is tud, gondolhatták.

Persze gondolhatták már ezt egy párszor. Például akkor, amikor az ombudsman elmarasztalta az önkormányzatot, vagy éppen, amikor a Kúria döntött arról, Miskolc lakásrendelete nem egészen törvényes. De csalódniuk kellett, hiszen a sok-sok kritika ellenére a miskolci önkormányzat folytatja a számozott utcák felszámolását.

Colleen Bell most újra reményt hozott, majd az autókonvojjal együtt el is vitte azt. Jött, látott, és most még nem tudni, győzött-e…

–  Szántó Rita –


Colleen Bell vendégségben a miskolci számozott utcákon

Miskolc – Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a számozott utcákra látogatott kedden. De miért? tovább »




Sporthírek






hirdetés