Jönnek és jönni is fognak

Akt.:
Egy illegális bevándorló érkezik Magyarországra az ideiglenes határzáron át a Horgos-Szeged vasútvonal közelében, Röszke határában 2015. szeptember 7-én.
Egy illegális bevándorló érkezik Magyarországra az ideiglenes határzáron át a Horgos-Szeged vasútvonal közelében, Röszke határában 2015. szeptember 7-én. - © MTI Fotó: Molnár Edvárd
Semmi sem látszik biztosnak egyelőre, de az igen, hogy ez a menekültprobléma nem átmeneti gond. Kiss László jegyzete.

Hosszas hezitálás után vágtam bele ebbe a jegyzetbe. Általában ilyenkor mindig keresi az ember azokat témákat, amelyekről úgy véli, ott vannak éppen minden nap a közbeszéd vagy magánbeszéd képzeletbeli asztalán. Plusz legyen ez valami olyasmi is, amiről lehet annál többet, mást mondani, mint amit mindenki más leír. És hát lehetőleg olyan téma legyen, amiről feltételezhető – ez a legnehezebb ma Magyarországon –, hogy az olvasók fejéből nem csak az előítéletes és sugalmazott meggyőződések, hitek és megosztó eszmék unalomig ismert ítéleteit rángatja elő.

Nos, van, amikor nem lehet egyszerűen válogatni, az élet olyan súllyal dönt. Most a menekültügy az, ami mindent felülír. Ha valaki összeolvas mindent, ami erről hírként napvilágot látott az utóbbi napokban, és netalántán személyes benyomásokat szerzettekkel is beszél, értelmes, logikus összkép nem nagyon alakul ki. Az látszik, hogy nagy a káosz egész Európában, valójában senki nem tudja, mit és hogyan kellene csinálni, plusz a valódi információkat biztos javarészt elhallgatják vagy eltorzítják.

Azért van néhány tanulság – amelyek nem mindig függenek össze, de ettől még vannak. Például az, hogy egy a bevándorlás tőlünk távol eső, totálisan idegen kultúrákat és normákat iderepítő hullámára a magyarok nincsenek felkészülve. Alig volt az egy-két évtizede a nagyvárosomban, ahol egy néger kosarast vagy gyakorló orvost még mindig rendesen megbámultak, és hát burnuszos, flip flop papucsos, turbános figurákkal meg sose találkoztak, mert a barátságos giroszos az egy kicsit olyan már, mint mi, nem beszélve az albán pékekről. Egyszóval itt, a „multikulti megélése most egy totális sokkterápia, szemben a fejlett nyugattal, ahol ennek élvezik és szenvedik minden oldalát minimum fél évszázada, volt idő tanulni, elfogadni vagy elvetni bármit is.

És az is igaznak látszik, hogy úgy tűnik, mintha semmit nem tudnánk a menekültek valódi szándékairól, terveiről, elszántságukról – miért mit hajlandók megtenni –, azaz mintha egy kitudhatatlan, kiismerhetetlen tömegről lenne szó, holott lehet velük beszélni, ez kiderült sok riportból, ahol világosan elmondták, mit terveznek, miért teszik, amit tesznek. Meg létezik beépülés, titkosszolgálat is – lehet, hogy tudnak is ezt-azt, de ez mintha nem hatna a mindennapok állandó csetlés-botlására, ami az intézkedések összevisszaságát illeti az egész kontinensen.

Semmi sem látszik biztosnak egyelőre, de az igen, hogy ez a menekültprobléma nem átmeneti gond, hanem Európa állandó jelen és jövőbeli problémája lesz. Itt nincs olyan, hogy majd abbamarad. Az is biztos, hogy sok szenvedés árán ki fog majd alakulni valamilyen legalább következetes hatósági és politikai kezelési rendszer ez ügyben, mert muszáj. Az más kérdés, hogy mit kezdünk azzal, ami a fejekben, a mi fejünkben van? Az naivitás, hogy a menekültügy nem lesz állandó napi politikai kártya, kampányeszköz, függetlenül attól, ki van kormányon. Miért is ne lenne, amikor a cigányügy, a nyugdíjak sorsa, és más társadalmi kérdés is az, nonstop, huszonöt éve. Nehéz lesz józannak, okosnak, megfontoltnak és embernek is maradnunk – de nem nagyon van más választásunk.

– Kiss László – 








hirdetés