Nézőpont: Itt hülyék laknak

Van egy jópofa felület a neten, ahol világtérképek láthatóak különféle nemzetek szemszögéből feliratozva. Az „itt hülyék laknak” megjelöléstől a „szegény szomszédok” kifejezésig sok minden olvasható, erőteljes humorral megjelenítve azt, mit gondolunk mi nemzetek, egymásról. Kiss László jegyzete.

Van azért igazság is valahol ebben a köznépi címkézésben. Jelesül ott, hogy vannak nemzeti karakterek, össznépi jellemvonások, amelyek letagadhatatlanok. És most nem arra gondolok, hogy egy sivatagi beduin életszemlélete és gondolkodásmódja élesen különbözik egy müncheni könyvelőétől. Nem kell ilyen messzire menni. Most, hogy Európában a gazdasági kényszer vasmarka szorítja ki a levegőt a leggyengébbekből, a különbségek élesen megjelennek. Őszintén: ki foglalkozott azzal addig, hogy hány óra a szieszta Spanyolországban, amíg nem robbant a gazdasági bomba a talpuk alatt, és a repeszek nem érhetnek el minket is.

Most más a helyzet: lessük egymást, hogy vajon valóban a másik lustasága, nemtörődömsége, önzősége „a majd lesz valahogy” szemlélete miatt kell aggódnunk a bankokért, a pénzünk értékéért Európában. A fentebb említettek persze nem közgazdasági kategóriák és még csak nem is szociológiaiak. De a hírek így csapódnak le bennünk, nem végzünk este a tévé előtt makrogazdasági elemzéseket. De igazak–e vajon ezek az állítások? Hogy kutyából nem lesz szalonna, egy mediterrán vagy keletebbre lakó ember sose fog úgy dolgozni, élni mint a nyugati.

Ennek abszolút ellentmondani látszik az, hogy a dolgosságára, rendszeretetére büszke nyugat telis-tele van keletről, délről jött vendégmunkásokkal, akiknek nem annyit, hanem sokkal többet kell teljesíteniük ott, mint helyben lakó társaiknak, a megmaradásért, a bérért. De ha egyénenként nem vagyunk „olyanok”, mint állítják rólunk, akkor mégis mi a gond, mitől ütköznek össze ezek a társadalmak a közös gazdaság porondján? A titok nyitja valahol ott lehet, hogy az egyes országok gazdaságait, pénzügyi rendszereit szorosan összekapcsolták, belendült a globalizáció is, és máris egy asztalról étkezünk jó sokan, sokfelőlről.

De még ez sem lenne akkora gond, ha az állandó növekedés és hatékonyságnövelés utáni hajszában a keleten, délen gyorsan hitelező, befektető nyugati cégek nem feledkeztek volna el arról, hogy a kezdetben zsebrerakható sok előnynek ára is van. Például a teljesen eltérő mentalitású, gondolkodású és működésű társadalmi közeg kockázatai. No meg ugyanúgy kellene viselkedniük, mint otthon. Alig hiszem, hogy ugyanazokat a munkaadói vagy kereskedői, vagy hitelezői húzásokat otthon, az anyaországban megcsinálnák, mint nálunk, vagy más keleti, déli országokban.

Megkérdezhetnénk, amikor egy müncheni könyvelő a fejét csóválja, hogy micsoda vircsaft van itt keleten, hogy miért nem csóválta akkor, amikor az extraprofi t jött ugyaninnen, többek között azért is, mert itt ugye, mások a körülmények. Jó lenne egyszer látni egy globális elszámolást, hogy vajon a nyugat valójában mennyit fektetett be a keletbe, és mennyit keresett rajta eddig. Miért is van az a gyanúm, hogy ilyet soha nem fogunk látni? 

– Kiss László – 








hirdet�s