Internet, a csatatér

Akt.:
Internet, a csatatér
És sokszor pont azok nyúlnak a fegyverekhez, akik már nyugat-európai állampolgárok, akár itt is születtek. Kiss László jegyzete.

Nem az imámok jelentik a fő gondot – mondják az ­elhíresült belga Mollenbeck-negyedben élők, akik ráadásul ismerték is a testvérpárt, akik megszervezték a párizsi ­vérengzést. Jó, persze vannak szélsőséges iszlám papok, akik agresszív tanokat hirdetnek – mellesleg ezt egy hivatalos egyezmény tette lehetővé –, de ezek a fiatalok ritkán jártak a mecsetekben, a hitélet úgy annyira nem érdekelte őket.

Hát akkor mi a gond? – kérdezte a riporter, és erre ez a lakonikus válasz született: az internet. És most nem arra gondoltak, hogy ezen a csatornán tartják a kapcsolatot egymással a terroristák, és az ISIS is kitűnően használja az eszközt. Bár ez is elég nagy gond – habár abban megoszlanak a vélemények, hogy ez valójában inkább esély arra, hogy lebukjanak, vagy kiváló információs háló. Valószínűleg mindkettő.

No, de valójában arra gondoltak a belgiumi riportalanyok, hogy az internet világában minden információ eljut mindenhová. Egy nagyon távoli országban élő fiatal is képet kap a nyugati világról, életmódról, széttörnek a hagyományos keretek, amelyekben valaki egy zárt iszlám országban a jövőképét elhelyezhette. Rengetegen megtapasztalhatják virtuálisan, hogy van egy másik világ, amely szabadabb, ­gazdagabb, jobb. És ez kitermeli a maga ellentettjét is: azokat, akik ezt mereven elutasítják, sőt kiirtandónak tartják. Többek között pontosan azért, mert látják a veszélyt, amely a fiatalság egyre gyorsuló átformálódását, nyugat felé orientálódását jelenti, szemben a hagyományos iszlám értékrenddel. Erre a frusztráltságra már könnyen telepszik rá egy politikai szervezet, amely a terrorra építi a hatalmát.

No, de iszlám közösségek évtizedek óta léteznek Nyugat-Európában, élénk rokoni kapcsolatokkal, információáramlással – eddig ez miért nem okozott bajt? Mert addig, amíg nem bomlik fel egy ország rendje, nyugalma, ha szerényebben is, de normális életet lehet élni, és nem kell otthagyni mindazt, ami valakinek az otthonát jelenti, többnyire csak a kalandvágyóbbak, dinamikusabbak képesek feladni a régi életüket, és elmenni egy totálisan idegen kontinensre, országba. Most nem ez a helyzet, az iszlám világba beköszöntött a káosz. De ha igaza van a Mollenbeck-negyed nyilatkozóinak, akkor miért nincs tudomásuk arról az útnak induló menekülteknek, hogy – ahogy mondani szokás – itt sincs kolbászból a kerítés, főleg egy bevándorlónak. Hiszen erről is tájékozódhatnak az interneten, nem csak a szépről, a jóról. És sokszor pont azok nyúlnak a fegyverekhez, akik már nyugat-európai állampolgárok, akár itt is születtek – akkor csak van baj az itteni élet esélyeivel is…

Az a fő gond, hogy miközben szinte korlát nélkül juthat ma már bárki bármilyen információhoz a világ bármely szegletén, ettől még az információ helyessége, pontossága nem javult. A neten a megtévesztést a hitelességtől nagyon nehéz megkülönböztetni. Semmi nem az, ami annak látszik, és tanulatlan kézben ez az eszköz, ez a csatorna veszélyessé válhat. Biztos, hogy óriási küzdelem vár Európára a menekült- és terrorhullám ügyben, de a háború egyik döntő csatáját az interneten kell megvívni. Ehhez persze előbb jó lenne tudnia Európának, hogy a mi a fenét is akar…

– Kiss László – 



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés