Hegyalja és a fixa idea

Hegyalja és a fixa idea
© Fotó: Kozma István
A legtöbb embernek megvannak a maga fixa ideái. A leghíresebb nem közemberi és egyben történelmi példa Cato szenátor, aki Rómában minden beszéde végén elmondta – tök mindegy, miről szólt az egész –, „egyébként javaslom, Karthágót el kell pusztítani!”. Kiss László írása.

Manapság ezzel a szállóigével a mániákus, végsőkig az elképzeléseihez ragaszkodó ember képét teszik érzékletesebbé.

Itt, Hegyalján azonban építkezni kell, az sokkal nehezebb ügy. De úgy tűnik, mégiscsak elkezdődött.

Az végképp nem lenne jó, ha pöffeszkedve történelmi alakokhoz hasonlítgatná magát egy magamhoz hasonló firkász, már csak azért sem, mert – ahogy mondani szokás – nem a farok csóválja a kutyát – nem mi csináljuk a jelent, csak kommentáljuk. De azért határozottan jó érzés, hogy Hegyalja, ezen csodás vidékünk az életjelek immáron kétségbevonhatatlan intenzitását mutatja fel – évről évre többet és jobbat. Annyiszor írtam erről, ahányszor csak úgy éreztem, hogy nem élek vissza az olvasók türelmével, mert nekem Hegyalja felemelkedése a fixa ideám.

Mád volt az első példa, ahol úgy láttam – és máig is mély elkötelezettséggel szemlélem, amit tesznek –, hogy valami egészen új kezdődik szemléletben, stílusban, felfogásban, s ezt leginkább a Jó éjszakát Mád rendezvény demonstrálta és demonstrálja. De azóta, cáfolva kicsit az egy fecske nem csinál nyarat köznapi elméletét, elindult sok más nagyon érdekes és biztató kezdeményezés is. Itt van a Kerekdomb Fesztivál, amelyből rögtön kettő is van, egy nyár elején és egy most, szeptemberben, nyolcadikától tizedikéig, Tállya központtal, idevarázsolva a dombok közé a Művészetek Völgye hangulatát (nem véletlen, hiszen részben ugyanaz a csapat áll mögötte). De a Henye Borbár a maga sűrűn ismétlődő, minőségi művészetet felkaroló estéivel, avagy a Bor, Mámor, Bénye, mint régi motoros, kitartó újraszervezésével elmaradhatatlan részei Hegyalja életének. De folytassuk a sort: a Hegyalja Piac minden hónapban a Disznókő és a Sárga Borház együttesével, vagy Tokaj megújuló és immáron a minőség mellett voksoló boros rendezvényeivel képesek hosszú távon fennmaradni, mert rengeteg a látogatójuk. De ugyanez mondható a mádiak Furmintünnepéről (most szeptember elsején és másodikán), avagy a Szent Orbán ereklye köré fűzött immáron többnapos rendezvényről.

De nem kell mindig monstre fesztiválokban gondolkozni, a nagy változás sokszor a kis lépésekkel indul. Kis lépésnek tűnik, de szerintem meglehet, egyszer úgy fogunk emlékezni rá, mint Miskolc és Hegyalja valaha élő, eleven kapcsolata újjáéledésének első szikrájára a „Mini bükki borfesztiválra”, ami egy egypincés Avas-hegyi rendezvény Sándor Zsolt, a miskolci „borosember” jóvoltából, ahol már most Hegyalja egyik elit birtoka, a Szent Tamás szerepelt együtt helyi, bükki borászokkal.

Hegyalja számára létkérdés, hogy élő kapcsolata legyen a környező nagyvárosokkal – Nyíregyházával, Miskolccal, Debrecennel. Több százezer ember ugyan miért ne főleg hegyaljai borokat igyanak? S visszatérve a szenátorhoz, ehhez a bizonyos Catóhoz. Lehet, hogy mániákus volt, de azért Karthágót végülis lerombolták. Itt, Hegyalján azonban építkezni kell, az sokkal nehezebb ügy. De úgy tűnik, mégiscsak elkezdődött.

Kiss László








hirdet�s