Hasznos tudás

Akt.:
Hasznos tudás
Mekkora munka, ismeret, felkészültség van az olyan mindent eldöntő mondatok mögött, mint hogy legyen. Bujdos Attila írása.

Nem vették napirendre az ötletet a közgyűlésben, hogy önkormányzati vizsgálóbizottság tárja fel, miért fiaskó a vége a nagyra törő miskolci tervnek.

Aligha csak nekem kellene sajnálom ezt, hiszen miközben a polgármester által tett feljelentés nyomán a jogi felelősség megállapítására van esély, a politikai felelősség feltárása esélytelen marad. A polgármester ezt már nem támogatta.

Pedig nemcsak érdekes, de tanulságos is lenne tudni, miért kell lemondani a Science Múzeumról, miért kénytelen visszafizetni a város vagy másfél milliárd forintot az államnak a befejezetlen beruházás miatt. Erre mondják: hasznos tudás. Már a javaslat sem a valóság talaján fogant, vagy ellenkezőleg – esetleg az éppen aktuális városi vezetés mérte fel rosszul a lehetőségeket, amikor életben tartotta a programot, bár talán nem is kellett volna ezt tennie. Ennyi ideig semmiképp.

Egyáltalán, hogyan megy az ilyesmi a Mi Városunkban: mekkora munka, ismeret, felkészültség van az olyan mindent eldöntő mondatok mögött, mint hogy „legyen”, vagy éppen „ne legyen”. Hány embernek van köze hozzá?

Láthatóan nem nagy tehát ez idő tájt a készség tárgyszerűen szembenézni sem a saját, sem a mások felelősségével, ha megtartható ez az ügy az egymásra mutogatás szintjén is. „Nem ér a nevem.”

Erős kétségeim vannak egyébként például emiatt is, hogy mennyire alkalmasok a képviselőink a tényekhez ragaszkodva a végére járni valaminek. Talán, egy próbát megért volna.

Lehet persze hátradőlni is és várni, jut-e valamire a nyomozó hatóság, de a csend addig sem volna indokolt: kellene mondani valamit arról is, hogy mi lesz. Már ha lesz valami.

A Fűtőmű ebben a pillanatban alighanem a legreménytelenebb kilátásokkal bíró darabja az önkormányzat ingatlanvagyonának. Science Múzeumnak akarták, mire lehetne még használni? Lesz vele valami, vagy jó drágán az marad a rendeltetése, hogy üresen álljon. Ha válaszok híján van a csendes várakozás, remek alkalom volna elütni az időt a kérdéssel, hogy mit gondol erről a közösség. Mondjuk, nincsenek illúzióim.

– Bujdos Attila –