Nézőpont: Ha megöregszünk

Nézőpont: Ha megöregszünk - illusztráció
Nézőpont: Ha megöregszünk - illusztráció - © Fotó: Getty Images
Ha sejtjük is a jövőt, hogy sok jóval nem igen kecsegtet, de a minimum az emberhez méltó öregkor lenne. Bujdos Attila írása.

Az államtól és a munkaadója befizetéseiből várja a nyugdíjat az emberek hetven százaléka, és csak 30 százalék kalkulál saját megtakarításokkal.

A tizenöt országra kiterjedő felmérés azt mutatja: Magyarország nem lóg ki a sorból – velünk is pontosan ez a helyzet. Az emberek egynegyede nyugdíjasként is tovább dolgozna, jelentősebb részük egyszerűen azért, mert nincs elég megtakarítása. Ez magyarázat lehet arra is, hogy miért olyan magas azoknak az aránya, akik ebben az összefüggésben először is az állammal szemben fogalmazzák meg az elvárásaikat.

Érdekes egyébként a felmérés adatait közlő beszámoló szóhasználata: azt írják „várja”. Írhatták volna: „reméli” a nyugdíjat. Ez a valóságnak megfelelőbben fejezné ki a majdani nyugdíjukra gondolók kételyeit, hogy járni jár ugyan, de vajon biztosan jut-e. Hogy mennyi jut, az lenne a következő kérdés.

A kételyt táplálják a szakértői nyilatkozatok, amelyek rendre arra mutatnak rá, hogy nagyjából mire a nyugdíj előtt álló következő korosztályok megöregszenek – megöregszünk –, nem lesz elég dolgozó a munkaerőpiacon ahhoz, hogy eltartsa a nem aktívak sokaságát.

Legalább valahogy.

És hát nehéz elképzelni, hogy bárki erre a „legalább valahogy” minőségre készülne, egyik napról a másikra tengődő életre vágyna abban a korban, amelyhez amúgy olyan kifejezéseink tapadnak, mint például: „tisztességben megőszült”. Ha sejtjük is a jövőt, hogy sok jóval nem igen kecsegtet, de a minimum az emberhez méltó öregkor lenne.

Kellene lennie.

Lehetnénk persze gazdagok, és az egy csapásra megoldaná a helyzetet. De nem vagyunk gazdagok (lásd még az idézett felmérést). A jövő nyugdíjasai között sokan lesznek a tényleg rászorulók, akiknek az állami nyugdíj jelenti majd az egyedüli megélhetést. Milyen lesz az akkori társadalom, és milyenek lesznek a dolgozni képes nemzedékek? Mire készülhetünk? Púp leszünk a hátukon? Éreznünk kell majd a plusz teher voltunkat? Az ember, ha nem jó szívvel is, de elfogadja a megöregedés törvényszerűségét. Így kell történni vele is, ha megéri azt a kort. Még az is lehet, megbékél a gondolattal. Szeretne benne azért valami jót is. Bár a kilátásai a jelek szerint nem túl jók.

– Bujdos Attila –