Ha eljön 2020

Akt.:
Ha eljön 2020
Nekünk 2020 lesz a nagy vízválasztó, amikor kiderül majd, mire mentünk eddig az EU ezermilliárdjaival. Kiss László jegyzete.

Most, hogy menekültügyek kapcsán sokat beszélünk Európáról, óhatatlanul eszembe jutnak a kezdetek. Amikor a rendszerváltás éveiben, mint a menyegzőre készülő menyasszony, rózsaszín ködökön át néztünk a jövőbe.

Én csak „színes zakós” korszaknak hívom ezt, mert erre gondolok, vizuális típus lévén beugranak a lázas vállalkozói szervezkedés figurái, felgyűrt ujjú színes zakókban, lelkesen, mindenféle lehetőségek széles tárházáról előadásokat tartva, vállalkozói bálokra járkálva. Ahogyan Móricka képzeli a kapitalizmust – ez a viccbéli megközelítés jut eszembe most már az egészről. Jó, persze volt egy vékony, de annál befolyásosabb és informáltabb réteg, amelyik pontosan tudta, miről szól ez az egész, és mit kell csinálni, ma ők vagy üzlettársaik, az ország most sem túl népes, de annál jelentősebb gazdasági és politikai súlyú elitjének tagjai.

No, de mi, a színes zakósok, a talpasok, ahogy a kurucoknál mondták. Akik a vállalkozó szót is áhítattal ejtettük ki, és szentül hittük, hogy fel fogunk zárkózni. Ha nem is azonnal, de belátható időn belül mi is nyugat leszünk – mint ők ott kinn Hegyeshalom után. Száz emberből kilencvenkilencnek az a kép lebegett a szeme előtt, amit azelőtt három évenként látott a turistaútjain, amit nevezzünk szolid polgári jólétnek, biztonságnak, a lehetőségek szabadságának.

Hogy mi valósult meg ebből, aligha ezen rövid jegyzet lehetősége mérleget vonni. És az sem lenne túl korrekt, hogy mindent ráverjünk a politikusokra, mert egyrészt az akkori Európa és a világgazdaság messze nem az, ami ma van, és köszönő viszonyban nincs azzal, ami vélhetően lesz. Másrészt a Földön nincs olyan politikai erő, amely azzal az üzenettel tudna győzni és vezetni, hogy hát gyerekek a felzárkózásra az esélyünk gyakorlatilag nulla, de a helyzetünk javítása is borzasztó sok áldozatot kíván, közületek nagyon sokan elperegnek majd a munka, megélhetés csatamezején, nemhogy jómódúbbak, hanem szegényebbek lesznek mint voltak. A legnagyobb gond, hogy egy olyan idea, jövő- és vágyképben hittünk, ami lassan nyugaton is szertefoszlik, mert úgy tűnik, annak a fajta jóléti kapitalizmusnak, amit a második világháború után felépítettek, hosszabb távon befellegzik. Nem véletlen, hogy a migránsok is oda, a még működő oázisokba igyekeznek, Németországba, Angliába. Talán ott fog kitartani legtovább ez a vágyott életmód, de ahogy elnézem az arab világ és Afrika nyomását, Kína ügyeit, lehet, ott se túl sokáig.

Mindebből egyáltalán nem az következik, hogy dobjunk lángcsóvát az unióra, az EU-parlamentre. Nincs jobb egyelőre, nincs másik reális választás.

Nekünk 2020 lesz a nagy vízválasztó, amikor kiderül majd, mire mentünk eddig az EU ezermilliárdjaival, mert akkor zárják a pénzcsapokat. Hogyan tudtunk élni a soha vissza nem térő lehetőségekkel, pénzzel? Baromságokra szórtuk szét, feléltük, kevesek meggazdagodtak és további talán nem is kevesek éltek ezen pénzek ide-oda szivattyúzásából, avagy tényleg felépült valami, amire alapozni lehet 2040-ig. Egy biztos, ki fog derülni, és várni sem kell rá sokáig.

– Kiss László –