Fő a nyugalom!

Akt.:
Valami végérvényesen megváltozott: Feri, a zöldséges reggel 8-kor már kiszolgált. Igaz, nem volt kisimult, de rendelt. Hol voltak már azok a hételők, amikor egy-egy idegenbeli Diósgyőr-meccs után két, netán három nap múlva került elő valamelyik pesti rendőrkapitányság mélyéről… „Ez van, Pistukám, megöregedtünk. Új jelszavam: fő a nyugalom!” – mondta nekem, hazudta magának, miközben lemért négy szép őszibarackot. Juhász-Léhi István írása.

„Régen egy pesti szezonkezdetre – már amikor NB I-esek voltunk – készültünk. Persze akkor »támadás« volt a jelszó… A másodosztályra is gyúrtunk, de falura járni mégsem ugyanaz, beláthatod. Ünnep volt, na, ami mára megkopott. De nézz körbe! Mi ugyanaz? Semmi esély egy kis testmozgásra az ellennel. Ha csak csúnyán nézel, már visznek.”

Feri felelevenített egy-egy régi Milan–Inter-meccset is. Szerette az olasz focit, még így, hamvaiban is. „Képzeld, volt olyan, hogy durvább derbiken simán ledobtak még robogót is az ellenségre, bocsánat, ellenfélre…” – lábadt kis híján könnybe a szeme. „Jó-jó, ez már durva, ám ami most van, az már nagyon műanyag. Kiölték mindenből a szenvedélyt ezek a tetvek!”

„Nyolcnyolcvan lesz, csókolom! Ne is tessék mondani, hogy drága, én is alig fogok rajta valamit, megszokásból vagyok itt, bár mentem volna a haverral Németbe hegeszteni, igaz, ő kábítós lett, nem is értem, ja, igen, ha van pénz, az is rossz…” – mondta egy szuszra.

„Pistukám!” – szólt még utánam. „Remélem, bajnokok leszünk! Mert mi megérdemeljük! Ki? Mi, szurkolók!”

Juhász-Léhi István