Nézőpont: Fészket rakhatnak

Avasi lakótelep - illusztráció
Avasi lakótelep - illusztráció
Először csak azt tűnt fel, hogy megszaporodott a renitens lakók száma az avasi, a diósgyőri lakótelepen. Esténként hangoskodnak, – finoman szólva – nem tartanak maguk körül rendet, és egy lakásban tizen, tizenöten élnek. Hajdu Mariann jegyzete.


Senki nem tudta, hogyan kerültek oda, aztán egyszer csak kipattant a fészekrakó-ügy: ügyvédek, banki szakemberek „nagy üzlete.” Talán sosem derül ki, hogy hogyan próbáltak nyerészkedni, ha a beköltöztetett családok alkalmazkodni tudtak volna a lakótelepi szabályokhoz. Az ügy aztán később egyre terebélyesedett, hiszen egyértelművé vált, hogy az új lakók nem fizetik a közüzemi díjakat, s ezzel csődközelbe juttatták a társasházakat.

Mindenki rosszul járt. A beköltöztetett család, aki – miután felhalmozott tartozásai miatt kirakták a lakásból – hajlék nélkül maradt, a szomszédok, akik nem tudták megszokni a kényszerű együttélést, és minden avasi és diósgyőri paneltulajdonos, aki feleannyiért, ha el tudja adni lakását.

És most kiderül, azok is rosszul járnak, akik az egészben üzletet láttak: az ügyvédek, banki alkalmazottak. A perek immár folynak a bíróságon, hamarosan ítélet születik. S valószínű, lesznek a vádlottak között olyanok is, akik egy időre a börtönben rakhatnak fészket.

– Hajdu Mariann – 


Indult a monstre fészekrakó-per

Miskolc – Miskolci ügyvéd a vádlottak padján, többek ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés




hirdet�s