Nézőpont: Ezek a görögök…

Ezek a görögök…
Ezek a görögök… - © Fotó: Getty Images
Tanuljunk a görögök példájából, hogy valóban nagy csábítás megfuttatni a gazdaságot, de mégsem lehet. Kiss László jegyzete.

Igazság szerint fogalmunk sincs, mi zajlik Görögországban. Ami nem lenne olyan nagy baj amúgy, hiszen a görögöknek sincs halovány lila sejtésük se, mi megy Magyarországon. Csakhogy, ha tetszik, ha nem, bizonyos szempontból egy csónakban ülünk a legtöbb hazai embertársunk számára maximum iskolai kötelező olvasmányt – „már az ókori görögök is…”, így kezdődött minden lecke – és manapság inkább fetasajtot, tengerpartot és a róluk elnevezett dinnyét jelentő nemzettel. Mert, ha a görög válságjelenséget, államcsődöt – nevezzük, ahogy akarjuk – nem jól kezeli az EU és a befektetői világ, akkor azt mi is megszívhatjuk még, emberesen.

Amikor e sorokat írom, nem tudom, hogy végződik a népszavazás, de voltaképp mindegy is „mert ezek csak egy dráma – vagy komédia – felvonásai. Rengeteg cikket olvastam az egészről pro és kontra. A véleményskála onnan kezdődik, hogy húzzon el minden világbanki és uniós vezető, mert bezzeg az új délkeleti piac, a bővítés, az akkor, amikor a görögök beléptek, mindenkinek kellett, de most, hogy baj van Achilleus nemzetével, nem akarnak fizetni. A másik vége a skálának olyasmi, hogy a görögök naplopók, ingyen akartak élni, a világ pénzét szétszórnák, tessék végre megleckéztetni őket.

Őszintén fogalmam nincs, mi az igazság – de úgy vélem, ezt nagyjából egy maroknyi ember tudja biztosan a világon. Láttam egy nagyon beszédes grafikont, ami azt mutatja, hogy a görögöknél a nemzeti jövedelem termelésének szépen felfelé futó görbéje egyszer csak nagyot ugrott meredeken felfelé – jött az euró, az unió –, majd most meredeken újra le, pontosan oda, ahova a régi, finomabban emelkedő vonal érkezett volna, ha minden marad a régiben.

Csakhogy. Nem tudja senki, ez a most lefelé tartó vonal hol áll meg, másrészt olyan nincs, hogy ha egy ország egy hatalmasra bővült unióban nem vesz részt, akkor ugyanolyan körülmények között gazdálkodhat a világpiacon, mintha részt vett volna. Azaz, a „mi lett volna, ha” típusú kérdéseknek nincs értelme.

Annak van, hogy tanuljunk a görögök példájából. Hogy valóban nagy csábítás megfuttatni a gazdaságot, tolni a fogyasztást bérekkel, juttatásokkal, de sajnos mégsem lehet. Minap hallottam egy eszmefuttatást, hogy hiába lenne sokkal több jól képzett szakmunkásunk, úgyis elhúzna a java, hiszen a fizetéskülönbség továbbra is óriási a nyugat országaival összehasonlítva. De tud adni ennyi fizetést egy hazai üzem? Már hogy tudna, amikor az a multi sem ad a magyar szakmunkásnak annyit itthon nálunk, mint kinn ugyanazon cég, ugyanolyan gyárában. Akkor, hogy versenyezzünk meg a multival, vagy szállítsunk be neki, ha a multi nyomott béreket fizet, mi meg nem.

Hogy ebből az ördögi körből hogy lehet kijönni? A befektetők az alacsony költségek miatt vannak itt nálunk, ugyanakkor a hazai vállalkozók szintén belekerülnek ebbe a csapdába, és lassan nem lesz, aki dolgozzon, hacsak nem egyszerű rabszolgamunkáról van szó egy dobozolós futószalag mellett, a jó válaszért járna a közgazdasági Nobel-díj. De legalább az örökös miniszterelnöki poszt.

Mindenesetre jó, hogy most a görögökért aggódnak és nem értünk, volt ez azért már fordítva is. Ne legyen soha még egyszer!

– Kiss László – 








hirdetés