Európa

Akt.:
Illegális bevándorlók a bicskei vasútállomáson, ahol rendőrök leszállították őket a Budapestről Sopronba tartó vonatról 2015. szeptember 3-án.
Illegális bevándorlók a bicskei vasútállomáson, ahol rendőrök leszállították őket a Budapestről Sopronba tartó vonatról 2015. szeptember 3-án. - © MTI Fotó: Balogh Zoltán
Orbán Viktor a jog nyelvén érvel, nem használva a diktátum kifejezést a Budapest–Brüsszel relációban. Európát védjük. Bujdos Attila írása.

Ha nem szeretnek itt minket, miért csinálják ezt velünk? Ezt kérdezi a HVG tudósításában egy menekült asszony, aki a gyerekeivel együtt hetedik napja időz a Keleti pályaudvaron. A világ figyel, és nem igazán érti. Ha ezek az emberek nem akarnak itt maradni, és erről ma már a magyar kormányfő is nyíltan beszél, akkor miért nem engedik őket, érjenek végre célba, minél előbb. Legyen akkor vége a vesszőfutásuknak.

„Az nem járja, hogy átjövünk a zöldhatáron, kimegyünk a pályaudvarra, Németország és Merkel kancellár nevét kiabáljuk, és megpróbálunk regisztráció nélkül átverekedni a rendőrökön, hogy engedjenek ki az országból. Ez teljesen ellentétes az uniós szabályokkal”.

Ezt is Orbán Viktor mondta, csütörtökön. Nem biztos, hogy a világ éppen ezt akarta hallani, és főleg nem napokkal az után, hogy a magyar fővárosban kialakult a kritikus helyzet. Orbán Viktor a jog nyelvén érvel, ezúttal nem használva a diktátum kifejezést a Budapest–Brüsszel relációban. Európát védjük.

Mi teszi Európát? Biztosan a jog is. És biztosan más közös értékek is, amelyek valószínűleg segítenek a közösségnek a kritikus helyzetekben. Európa tény, és talán a tényekből fakadó, és a tények világán kívüli hit is, hogy képes mit kezdeni a kritikus helyzeteivel. Hogy elég erős az alap felismerni, és megnevezni a problémákat. Az olyanokat is, mint ami most van. A megoldás akarása. Ráció és emberség.

Látjuk a képeket annak a világnak a pusztulásáról, ahonnan a menekültek érkeznek. Látjuk azokat a képeket is, ahogyan kiterelik őket a budapesti pályaudvarról, ahonnan előző nap még indultak velük vonatok a végállomás felé, és ahová nem engedik vissza őket, majd mégis, hogy lássuk a képeket, ahogy élni akarva a pillanattal, egymást taposva felkapaszkodnak a szerelvényre, és a képeket, amikor leszedik őket a vonatról. Napok telnek el, hogy tudni lehetne, mi történik majd, hogy lenne ember, aki képes lenne erről egyértelműen beszélni. A menekülteknek, a világnak. Bárkinek. Hogy tudnánk, az van-e, hogy nincs mit mondania senkinek, mert Európa lázasan keresi a megoldást, és csak időt kér, vagy azért nincs mit mondani, mert csak homályos ígéretek vannak, és semmi más. Úgy értem: a jog betűjéhez való magyar ragaszkodáson kívül.

Ami történik, nem csak jogi probléma. És nem is csak logisztika probléma. És persze nem is csak magyar probléma, még ha éppen most Magyarországról szólnak is a hírek. Ha lesz is megoldás, Európa számára is vállalható, ezekre a napokra nem lehet büszke Európa.

– Bujdos Attila –