Nézőpont: Elvándorlás

Nézőpont: Elvándorlás
Volt idő, amikor gyakran lehetett panaszként hallani, hogy a magyarok nem elég mobilisak, röghöz kötöttek. Míg Amerikában vagy Nyugat-Európában megszokott, hogy az ország egyik végéből a másikba költöznek, ha a munka úgy kívánja, vagy kapnak egy jó ajánlatot, nálunk még – kis túlzással – a szomszéd településre sem akaródzik átjárni dolgozni. Az élet, pontosabban a kényszer azonban alaposan rácáfolt erre! Uri Mariann jegyzete.

Eleinte csak a fővárosban próbáltak szerencsét egyre többen, és a diákokhoz hasonlóan ingáztak. Vasárnap este-hétfő reggel elutaztak dolgozni, péntek este pedig hazajöttek a családhoz. Aztán már nem ingáztak, inkább családostól elköltöztek. Majd mind többen fedezték fel a Dunántúl kínálta lehetőségeket. Mondani sem kell, akik jó állást találtak, költöztek – és nem egyedül. És a vándorlás nem állt meg az ország nyugati határánál: az osztrák és német, gyakran illegális munka után megnyílt a lehetőség arra, hogy az Unió bármely országában munkát vállalhassanak a magyarok. A lehetőséggel pedig egyre többen élnek.

Ki azért, mert itthon nem tudott elhelyezkedni, ki pedig azért, mert hiába volt munkája, az itthoni fizetésből nem tudták fizetni a devizahitelek törlesztőrészleteit. Persze vannak olyanok is, akik kalandvágyból vagy nyelvet tanulni indultak el, de többségüket a kényszer vitte rá. Talán mondanom sem kell, családostól…

Megindult az újkori elvándorlás. S mint ahogy kalandozó-portyázó őseink sem tértek vissza az őshazába, félő, hogy a megyéből útra kelők sem vágynak vissza ide, a magyar valóságba!

– Uri Mariann –








hirdet�s