Nézőpont: Életünk kovásza

Nézőpont: Életünk kovásza
A kenyérszelés meghitt pillanata adja a világ tudtára: egy nemzet akkor is egy és oszthatatlan, ha Szent István király és népének országát az utókor képtelen volt megtartani, megbecsülni. Nyéki Zsolt írása.

Az újságíró munkája ma már percekben mért verseny, állandó rohanás, a kávéházi szivarfüst érlelte gondolatok luxusa lassan évszázados múltban foszlik szét – épp ezért nagy öröm, ha olyan hírt oszthat meg másokkal, amely az ő lelkét is megmelengeti. A kenyérről írni például magasztos feladat, még akkor is, ha a szegénység megannyi jelét mutató világunkban a mindennapi betevő bántóan sokszor végzi a szemetes kukákban.

A kenyér több mint étel, a léleknek is tápláléka. Kenyeret törni valakivel haragot jelent, de ha megosztjuk másokkal, akkor az összetartozásunkat fejezzük ki vele. Összetartozunk például azzal a 2300 erdélyi gyermekkel is, akik egy éven át friss, ízletes kenyeret ehetnek abból a lisztből sütve, melyhez a búzát hazai és határokon túli emberek, vállalkozások, települések ajánlották fel, szép számmal megyénkből is.

A Magyarok Kenyerétől szebb üzenete nincs a nemzeti egységnek: harcias szólamok, fenyegetések és vádaskodások, történelmi sérelmek felhánytorgatása nélkül, csupán a kenyérszelés meghitt pillanatával adja a világ tudtára: egy nemzet akkor is egy és oszthatatlan, ha Szent István király és népének országát az utókor képtelen volt megtartani, megbecsülni. A több mint ezer éves állam alapításának tisztelete a pékeket már jó ideje megihlette, s a Magyar Pékszövetség idei versenyén is csak az adalékoktól mentes, természetes, egészséges, jellegzetesen magyar, tökéletes ízű, illatú, állagú, héjú kenyér remélhetett babért. Mennyi minden rejlik illat, s íz mögött…

„Liszt, víz, só és kovász. Mi kell még ahhoz, hogy egy kenyér igazán finom legyen?” – teszik fel a kérdést a pékek, választ is adva nyomban: magas szakmai tudás, no meg idő és türelem, hogy a kovász megtegye dolgát, kibontakoztassa az ízeket és aromákat. Idő és türelem, akár az élet kovásza… Manapság talán épp ez hiányzik leginkább, s nem csak a kenyerünkből. Mindent, azonnal, gyorsan – mindegy, mit veszítünk vele. Tömegtermelés, tömegpszichózis, tömegszerencsétlenség… Érdemes letérni néha e kényszerpályáról, akár az előttünk álló ünnepen, de még inkább a szürke hétköznapokon.

Nyéki Zsolt