2012.02.17 12:55; Frissítve: 2012.02.17 12:59


Nézőpont: Dologidő

Amennyiben a hatalom szándéka komoly, azzal bizonyíthatná a legjobban, ha visszavonja a saját javaslatát. Bujdos Attila írása.

Munkára bíztatná az ellenzéket a miskolci városvezetést támogató frakciószövetség. Azt szeretnék, ha az ellenzék és a vezető pártok között aktívabb közös gondolkodás alakulna ki. Ezzel indokolják, hogy kevesebbszer és rövidebb ideig engednék szóhoz jutni a képviselőket a közgyűlésben. Ha az a cél, hogy a közös ügyeinkben születő döntésekben ne pusztán a többség, de a kisebbség akarata is testet öltsön, hogy az ellenérdekelt oldalakon elhangzó mondatok ne kizárólag a végtelenben találkozzanak, vagyis legyen érdemi és eredményre vezető párbeszéd, az mindenképpen helyeselhető. Ez a közösség érdeke is. (Ebben a párbeszédben igen nagy hiányt szenvedünk. Hogy miért ver ezzel minket a sors, annak elemzése egy jegyzet lehetőségeinél nagyobb teret kívánna.) Pusztán logikai úton azonban reménytelennek tűnik bizonyítani, hogy a hatalom által ajánlott módszer a kívánt célt szolgálná. Aki ilyen ajánlatot tesz, komoly kétségeket hagy a felől, valóban kíváncsi-e a sajátján kívüli világ hírhozóira és üzeneteire. Szóval, ez szándéknyilatkozatnak így mindenképpen suta, de ha ez nem annak a kinyilvánítása, hogy a hatalom megteszi az első lépést a másik oldal felé, legfeljebb az a kérdés marad: dolga-e a többségnek programot adnia az ellenzék számára. Erre meg tudjuk a választ: az ellenzéknek is megvannak a maga szavazói, akiknek ígért valamit, akiket elvileg képvisel, és akiknek elszámolással tartozik. A teljesítésben nem könnyíti meg a feladatukat, ha a kevéske jogukat is visszavágják.

Hogy egyébként jól él-e a lehetőségekkel az ellenzék, erről természetesen lehet és kell is legyen véleményünk. A miskolci városvezetést támogató frakciószövetség szerint például nem jól. Fogadjuk el, mint véleményt, hogy szerintük az „ellenzéki munka főleg retorikai szinten jelenik meg”. Amivel megint csak nehéz mit kezdenünk: a közgyűlésben ugye nem hegyeket mozgatnak, hanem beszélnek, és hát a beszéd amúgy meg milyen szinten jelenhet még meg? Megengedem, nem mindenki jó szónok a Mi Városunk képviselő-testületében, sőt, és rossz szónokokat hallgatni gyakran tényleg kín, de a szónoklat minősége magában elegendő érv a másikba fojtani a mondandóját?

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy amennyiben a hatalom szándéka komoly, azzal bizonyíthatná a legjobban, ha visszavonja a saját javaslatát.

Egyébként meg: a miskolci városvezetést támogató frakciószövetség szerint azért kellene kevesebbet beszélni, mert sok feladat áll a városi közgyűlés előtt is, és ezek megoldását könnyíti a javaslatuk. Szerintem segítene a megértésben, ha tudnánk, hogy mit és hogyan terveznek – már hogy ez olyasmi-e, ami egyáltalán alapot ad az ellenzék számára.

- Bujdos Attila - 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Gyereknap: tölcsért csináltak a színekből
Borsod-Abaúj-Zemplén - Játék, könyv, lufi, kirándulás a nagyszülőkhöz - ezt kérték és kapták a [...] tovább »
Hatósági ellenőrzések Miskolcon
A Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály, az Építési és Környezetvédelmi Hatósági osztály, a [...] tovább »
Egy neves személy visszaemlékezései
Ózd - "A hely ahol élünk..." címen zajló honismereti előadássorozat május havi rendezvényén az Ózdi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés