Nézőpont: Cukiság

Nézőpont: Cukiság
Szeretnék-e a kérdésben Vona Gábor pártján állók, ha az ő gyermekeiket meg Gyurcsány Ferenc fogná kézen. Bujdos Attila írása.


Színes vita folyik róla, hogy mehet-e óvodába Vona Gábor, vagy sem. A vita – ha nem is okafogyott, de – némileg megkésett, eső után köpönyeg, hiszen a Jobbik elnöke járt óvodában, konkrétan egy ózdiban.
És most az érvek tükrében is láthatjuk, hogy ez sokféleképpen értékelhető tevékenység.

Például jogilag: a nemzeti köznevelésről szóló törvény (24. paragrafus, 3. bekezdés) nem engedi a politikai célú tevékenységet, míg az oktatási intézmény a gondjaira bízott gyermek felügyeletét ellátja. Hozzáteszem, ez laikus jogértelmezés alapja, mivel amikor ezt írom, az ózdi óvoda szakmai felügyeletét ellátó oktatási hivatal is csak a jogszabályt kész idézni, és még nem adott egyenes választ rá, hogy akkor tehát szerintük sértett-e jogszabályt Vona Gábor, vagy sem.

Nyilván lényeges szempont, hogy milyen minőségben volt jelen Vona Gábor az ózdi óvodában. Facebook-oldalán ő maga szolgál némi támponttal: ez nem a cukiságkampány része – hanem „álruhás országjárása” keretében, belülről szerette volna megismerni az ágazatban dolgozók életét, mint annyi más esetben. A szöveg összefüggéseiből – és az ugyancsak a Facebookon elhelyezett fotó- és videódokumentációból – leginkább az olvasható ki, hogy az érdeklődés nem magántermészetű. Ha valakit magánemberként érdekel az óvodapedagógusok élete és munkája, bemegy szépen a saját gyereke óvodájába, vagy nyílt napon tájékozódik, bármelyik más óvodában. Egyéb esetekre ott a törvény.

A vita kereteit egyelőre leginkább a politikai érzelmek szempontjai jelölik ki, és érdemi válasz még nem fogalmazódott meg például arra a felvetésre sem, hogy szeretnék-e a kérdésben jelenleg Vona Gábor pártján állók, ha az ő gyermekeiket meg Gyurcsány Ferenc (Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Schiffer András) fogná kézen, miután Mátyás királyról mondott nekik egy szép mesét.

A jó válasz aligha az is-is, hanem a sem-sem – és persze félő, hogy a hazai vitakultúra keveseknek adja meg az ezt belátás élményét. Pedig ez az alap. Mindennek ez után kellene következni.

Például az önkorlátozásnak, hogy mert bár indokolt, de mégis borzasztóan szemforgató a politikai mezőből most Vona Gáborra mutogatni – szinte nincs párt, amelyiknek a politikusai megrettennének, amikor mások gyerekeivel mutatkozhatnak. Hogy hiába van a jogszabály, ha lényegében szabad bejárásuk van a politikusoknak az óvodákba, iskolákba – ha van is kétségük az intézményvezetőknek, hogy ez megengedhető-e, simán megengedik. A végtelenül centralizált oktatási rendszerben, a mindenkire kiterjedő hatalmi függőségben, mondjuk valóban bátorság kellene nemet mondani. Kellene a bátorság.








hirdetés