Nézőpont: Betegek és szállítók

Nézőpont: Betegek és szállítók
Betegszállítóknál dolgozó ismerősöm vég nélkül tudja sorolni a nem mindennapi eseteket. Szalóczi Katalin jegyzete.

A mozgás- és beszédképtelen lányról, aki vinnyogva sírni kezd, amikor éjszaka megérkeznek vele a faluszéli szülői házhoz. Nem akarják átvenni: „Majd ha megtanul járni, akkor hozzák!” A részeg férfiról, aki kocsmai verekedés során eltörte a karját, s gipszelés után még mindig erősen ittas. Nem igazán tudja megmondani, hová vigyék, csak hogy mostanában költözött oda, s akkor a 6-os busszal utazott. A sötétben végigbóklásszák a megjelölt víkendtelkeket, majd a férfinak kitisztul: „Ja, nem 6-os, hanem 16-os!” Vagy arról a pattogós asszonykáról, aki a betegszállítókat azzal fogadta: „Már egy órája várok magukra. Épp azon voltam, hogy inkább elmegyek busszal!”

Tudom, a betegeknek is volnának történeteik a betegszállítókról. Mennyit kellett várakozni rájuk. Hogy nem nyomban haza vitték őket, hanem addig keringtek velük faluról falura, míg közben sorra mindenkit ki nem tettek belőle. Csak délelőtt tízre voltak berendelve, mégis már hajnalban előállt a kocsi…

Az ellentmondás csak látszólagos. Voltaképp ugyanarról van szó. Okokról és következményekről.

– Szalóczi Katalin –








hirdet�s