Bal kézről, jobb kézről

Akt.:
Bal kézről, jobb kézről
1978-ban mentem elsőbe. Emlékszem, apám és anyám fogta a kezemet, hátamon nagy, piros prizmás iskolatáska, rajtam iskolaköpeny. A táskát anyai nagypapám akarta megvenni, de nem élte meg a napot. Juhász-Léhi István jegyzete.

Mentünk fel a suli órásinak, már-már megmászhatatlannak tűnő lépcsőjén. A beszűrődő napsugarakban porszemcsék játszottak fogócskát. Fogott a két legfontosabb kéz jobbról és balról, nekem pedig kitekeredett a nyakam a bámészkodásban. Ezek a képek rémlenek, bár apámat, bevallom, nem kérdeztem azóta sem.

Az már nem elsőben volt, hogy napköziben kint fociztunk sapka nélkül a novemberi mínuszban. Szegény ügyelő tanár biztos milliószor szólt, hogy öltözzünk fel, de ugyan ki hallja, ha ugrani kell fejelni és az ollózást gyakorolni. Apám egy nyaklevessel hívta fel a figyelmemet tévedésemre. Azóta hordok sapkát. Aztán volt, hogy ünnepséget ültünk az iskolában. A suli akkori névadójának, Kun Bélának a lánya volt a talán márciusi virágátadás vendége. Nem tudom, miért, de az is rémlik, hogy kerekesszékben tolták be a tornaterembe. El sem tudtuk képzelni kis iskolásként, hogy ilyen van. Már hogy egy akkor híres ember hozzátartozója a mi isinkben jár.

Nem sokáig rágódtam rajta, de arra sokáig kíváncsi voltam, hogy Hunyadi Mátyásnak van-e lánya…

– Juhász-Léhi István – 








hirdetés