Nézőpont: B-terv

Miskolctapolcai csendélet
Miskolctapolcai csendélet - © Fotó: ÉM-archív
…mert ugye a végén azért csak mindig kiderül: vagy úgy lesz, ahogyan mondják, vagy nem…Bujdos Attila írása.

Talán mégis építenek strandot Tapolcán, kicsit odébb, mint ahol a korábbi városvezetés úgy tartotta jónak, hogy beszántassa a medencéket – arrafelé, ahol mondjuk komoly fürdőkultúrának nincs számottevő előzménye (a pancsolót aligha minősíthetnénk annak). Végül is, ha eljutunk odáig, biztosan megszokjuk, talán még meg is szeretjük, egyenesen hálásak leszünk érte. Nem mardos majd a szégyen érzete ezért, mert bár biztosan idejétmúlt gondolkodásra vall, de az ember már csak úgy van ezzel: fürdőhelyen nem túlzás a fürdő. Kár, hogy nem pontosan látni, miből lesz erre egymilliárd forintja Miskolcnak, és mire is lesz elég az a saját erő, így már csak ezért sem kezdenék el hasonlítgatni, mennyi is az az egymilliárd, meg hogy honnan mindenhonnan hiányzik éppen. A strand, létező szükséglet kielégítését szolgálja, más szükségletekkel összemérni ebben a percben oktalanságnak tetszik.

Szóval, gyűlnek az ígéretek, most megint eggyel több gondunkra remélhetünk megoldást, már ha remélhetünk, mert ugye a végén azért csak mindig kiderül: vagy úgy lesz, ahogyan mondják, vagy nem. És akkor már mindenkinek sokkal jobb, ha legalább részben igen: különben az ember végül fel sem kapja már a fejét, képtelen átérezni legalább az ígéret szimbolikus voltát, miszerint hogy akarnánk mi, tennénk a dolgunkat, ha az egész világ feszül is ellenünk. Akkor meg mi végre ígérni, ha már nincs kinek, ha nem figyelnek, nem figyelünk.

Az ilyesmiben, felteszem, fontos szerep jut az idő múlásának, előbb-utóbb van valahol egy kritikus pont, talán mindig máshol, amikor a közönség ocsúdik, nem kéne már végre valaminek történnie, van-e még értelme várni.

Mekkora a reális türelem?

Most, midőn a kormányfő szerint a Mi Városunk lesz a következő sikertörténet, érdemes felidézni, hogy immár több mint fél éve itt járva azt is mondta, elégedett Miskolc terveivel, támogatja azokat. És hogy azon az úton, melyen Miskolc elindult, haladjon tovább határozottan (BOON, 2011. szeptember 23.).

Ha van olyan pont, ahonnan ez látható, akkor biztosan létezik ilyen út. A kérdés, rajta vagyunk-e, tényleg – akár csak az elmúlt fél évben mi igazolja a haladásunkat. Vagy akár csak a helyben járásunkat. Hogy nem kellene-e azért valami B-terv, biztos, ami biztos, ha mégis úgy fordulna, hogy csak magunkra számíthatunk. Valami saját jövő – úgy értem, nem utópia -, ami elképzelhető, ami szerethető, és amire nemcsak várni tudunk. Ami fontos, ami nemcsak keveseknek számít, amiben egyetérthetünk.

– Bujdos Attila – 








hirdet�s