Az egyezség próbája

Akt.:
Tüntetés Iránban január 3-án
Tüntetés Iránban január 3-án - © Fotó: Getty Images
Mindez azt jelenti, hogy nem enyhül, hanem fokozódik a nyomás, ami Európára nehezedik. Kiss László jegyzete.


Sose hittem volna, hogy valaha az egy számomra/számunkra fontos hír lehet, hogy Szaúd-Arábiában iszlám hitszónokokat végeznek ki. Régebben ezek a hírek a külpolitikai „hogymikvannak” messze tőlünk, színes háttérműsorokba szorultak. Valami burnuszusok kitudhatatlan okokból öldösik egymást, sose értettük, miért, ez az egész síita meg szunnita vallási ellentét érthetetlennek tűnt, valami primitív törzsi ügynek. Természetesen ilyenkor abszolút nem emlékezünk arra, amikor nemrég még Írországban a katolikusok meg a protestánsok gyilkolászták aktívan egymást és a járókelőket, az ezeréves hitek zászlaja alatt, a kulturált Európában.

Ha van valami, ami számunkra 2016-ban, úgy tűnik, hosszú időre megváltozott – az örökre szót kerülném, mert olyan nincs –, az pontosan a világ mérete és távolságai a kis Magyarországról nézvést. Még az iraki diktátor elűzését úgy nézhettük tévén, mint egy jól megcsinált amerikai filmet, az abszolút kívülállóság biztos tudatában, most ez másként van. Igenis marha nagy gond nekünk is, ha Irán és Szaúd-Arábia összeugranak vallási alapon, illetve ugyanezt teszik az arab országokban a síiták és szunniták.

Mindez azt jelenti, hogy nem enyhül, hanem fokozódik a nyomás, ami Európára nehezedik. Rá kell nézni a térképre, és láthatjuk, hova lehet menekülni egy ottani háborús övezetből. Ha nagyon tisztán és világosan akarunk beszélni, a legnagyobb gond nem is az, hogy merénylők is jöhetnek. Az azért látszik, ha felocsúdik Európa – ez azért Párizs után, ha nem is tökéletesen, de megtörtént –, nehezen tudnak itt labdába rúgni a különféle terroristák.

A nagyobbik kérdés, hogy akarunk-e az életszínvonalunkon osztozni, abból átadni. Németországban, azért legyünk őszinték, nem görbednek bele, ha nem háromévenként hajítják majd ki a háztartási gépeket, hanem négy. Azt ugye tudjuk, egész kukázós légiók élnek ebből, magyarok, szerbek, lengyelek. Én is vettem már tökéletes cuccokat, amelyek ott landoltak a konténerek mellett. No de nekünk nem sikerült húsz év alatt sem az elviselhető szintre küzdenünk itthon a legalul élők, létezők tömegeit, akik meg feljebb vannak, ott a képzetteket, orvosokat, mérnököket nem tudjuk megtartani, mert túl kevés a hazai fizetés. Abszolút illúzió, hogy nekünk futná menekültek ellátására, küzdelmes integrálására – és ha tennénk, hogyan lehetne ezt megmagyarázni a kisnyugdíjasoknak, az ilyen-olyan okból tengődőknek a kórházi várólistán sorakozóknak.

Élesen kettéválik a szegény és a gazdag uniós országok érdeke és helyzete most. Napestig lehetne vitázni, kinek van igaza: azért valahol van abban valami igazság, hogy bár az EU hasznait mi is élvezzük maximálisan, s egyedül rég lehúzhatnánk a rolót, de a legnagyobbat azért azok a hatalmas multicégek kaszálták, akik előtt megnyílt egy egész Európányi piac.

Ahogy mondani szokás, minden szerződés minden félnek tökéletes mindaddig, amíg nincs valami baj. Ha van, az az egyezség igazi próbája. Ezt fogjuk látni, megélni az idén és a közeljövőben is.

– Kiss László –