Nézőpont: Apámmal vonulva

Akt.:
Illusztráció - Nézőpont: Apámmal vonulva
Illusztráció - Nézőpont: Apámmal vonulva
Utoljára felvonulni, demonstrálni, vagy mit tenni önszántamból 1989. június 16-án voltam. Nádai Laci barátommal a Restiben aznap hajnalban vettünk egy-egy üveg Borsodit, majd felszálltunk a Tiszain egy Budapest felé induló vonatra. Édesapám napokkal előtte azzal biztatott, hogy “fiam, drága kisfiam, ne menjetek, mert nem fogsz leérettségizni. Laci se.” – nyugtatott meg. Ennek még lesz jelentősége, de azt elárulom, hogy a következő esztendőben sikeres vizsgákkal elbúcsúztam kedves iskolámtól, a Hermantól. Juhász-Léhi István jegyzete

Hihetetlen nap volt. A Hősök terén hullámzott a tömeg. Millióknak tűntünk, de nem volt egy hangos szó, és lökdösődés sem. Úgy rémlik, hogy egy hátul enyhén hosszúhajú, kicsit borostás 26 esztendős férfiember mondott jókat a mikrofonba. Olyanokat is, hogy a ruszkik menjenek haza, meg legyenek szabad választások. Nekünk, izgatott középiskolásoknak nagyon tetszett mindez. Egy piros-fehér-zöld karszalagos 70 körüli úr azt mondta nekünk erre a Műcsarnoknál, hogy ez a fiatal lesz a miniszterelnök. Minket viszont jobban izgatott Sinkovits Imre “a tizedes meg a többiek” miatt. Képtelenség volt a közelébe férkőzni, pedig egy 24 kockás fekete-filmet hetekkel előtte betáraztam a Smena típusú szovjet fényképezőgépembe.

Nem emlékszem miként, de Földes Hobó Lászlóval is beszélgettünk, meg a Vajdahunyad várnál tarajos punkok adták körbe a császárkörtés üveget. Még mindig őrületesen nagy volt a tömeg, így Kossuth apánk szobra alatt próbáltunk feljebb mászni. Sikertelenül. Majd egy ballonkabátos arc adott egy baromi nagy távcsövet, hogy nézelődjünk. Csak az rémlik erősen, hogy iszonyatosan nehéz volt. “Ruszki! Van benne anyag, mi?” – villantott a jószívű kukkoló.

Aznap reggel, amikor a Dózsa György úton a cél felé sodort bennünket Lacival a történelem egy ismerős vállat, majd előrébb tolakodva arcot véltem felfedezni. Édesapám volt az…



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s