Akik itt maradnak

Akt.:
Nézőpont: Akik itt maradnak
Nézőpont: Akik itt maradnak - © Fotó: fn.hir24.hu
Sok évtizedes folyamatokat kellene ellensúlyozni most, hogy ég a ház. Kiss László jegyzete.

A munkatársak nélkül maradt soproni klímaszerelő vállalkozó híre bejárta a sajtót. A sztori annyi, hogy egy húsz éve működő pár fős kis céget egyszer csak otthagyott minden alkalmazottja, a tulaj egyedül maradt, mert elmentek Ausztriába dolgozni. Ugyanazt, csak sokkal többért. A vállalkozó tehetetlen, mert a hazai vállalkozási árak és költségek nem bírnak el olyan fizetéseket, mint amilyet a határon túl könnyedén megadnak. A különbség akkora, hogy azt áthidalni reménytelen: majd, ha mi is Ausztria gazdaságát mondhatjuk magunkénak, de az még arrébb van kicsit…

Az elemzők sorra figyelmeztetnek, hogy itt nemcsak az orvosok, a mérnökök, azaz a tanult, képzett emberek elvándorlása fenyeget, hanem a bolti eladóké, a pékeké, a henteseké, a szakmunkásoké. Most nem szeretnék beszállni a vitába, miszerint a bevándorlók okozzák-e nekünk a nagyobb gondot vagy a kivándorlók, azt meghagyom a politikusoknak, akik majd úgyis úgy csűrik-csavarják az érvrendszert, ahogy éppen szükségesnek látják. Foglalkozzunk most inkább e néhány sor erejéig az itt maradtakkal. Akik nem mennek, mert nem tudnak vagy nem akarnak, és elvileg az utánpótlási bázisát képeznék a hiányzó szakmunkásoknak, betanított munkásoknak. Nem egy helyi vállalkozó ismerősöm mondja, hogy már nincsenek értelmes emberek. Ezalatt azt értik, hogy régebben tudtak olyan fix munkaerővel dolgozni, akik egy idő után legalább minimális mértékben önjáróak voltak, rájuk lehetett bízni számos részmunkát, meg tudtak oldani kisebb problémákat önállóan, azaz valódi munkatársak voltak a maguk szintjén.

Ez a múlté. Akikkel most tudnak dolgozni, állandó felügyeletet igényelnek – ha egyáltalán vannak és nem lépnek le havonta, hetente. Most nem írnám le a vállalkozóktól hallott, a szellemi szintet érzékeltető jelzőket a humanitás okán, de a lényeg az, hogyha ott állnak állandóan a hátuk mögött akkor talán megy valamennyire a dolog, ha nem, több a kár, mint a haszon. De nehogy azt higgyük, hogy kinn például a ködös Angliában nem lehet ugyanígy megszívni a kiutazó hazaiakkal. Egy ismerősöm, aki lakásfelújításokat csinál, már szétverette apróra a megbízó fürdőszobáját, az itthonról hosszú távra érkezett, és személyesen beszervezett kőmívessel, amikor az egy szép reggelen hullarészegen közölte, most nem menne dolgozni, és úgy egyáltalán se.

Mi lehet a baj? Sokféle. Nyilván az iskolarendszerünk folyamatos süllyedése az állandó görcsös és öncélú reformálás közepette megtette a magáét, de megkockáztatom, hogy itt inkább azon szocializáló közeg hiánya üt vissza, amit állandó, stabil munkahelynek neveznek. Ahova pontosan kell bemenni, főnökök, utasítások, feladatok, munkafolyamatok vannak, ellenőrzés, felelősség, kritika. Munkatársak, akikhez mérjük magunkat. Emberek, akik közösséget képeznek, ahol tanulni lehet a munka alapvető fogásait. Aki ebben nem vett részt fiatal korától, az nem munkaerő, csak ígérete annak, és ahogy halad előre az életkorban, ez az ígéret reálisan egyre kevésbé váltható valóra. Arról nem is beszélve, ki fekteti belé az ehhez szükséges rengeteg energiát és pénzt? Sok évtizedes folyamatokat kellene ellensúlyozni most, hogy ég a ház. Ha van fontos kérdés ma, ez az. Csak az ország jövője múlik rajta.

– Kiss László – 



Sporthírek