Nézőpont: A más ország

Nézőpont: A más ország
És minden ország más helyzet, más szokások, más tehetősség és múlt. És főként más felépítésű gazdaság. Kiss László jegyzete.

Nem tudom, megfigyelték-e, de az egyik leggyakrabban elhangzó politikusi érv így hangzik: más országokban is. Vagy épp ellenkezőleg: más országokban sem. Persze ez úgy értendő, hogy az a valami, döntés, szabály, amit az adott politikai erő át akar hajtani a népen, mint aktuális ötletet, más országban/országokban is már rég megszokott és bevált gyakorlat. Erre mondja az ellenzék teljesen más országokat előrángatva, hogy bezzeg ezekben az országokban meg épp most törölték el, mert sikertelennek bizonyult.

A „más ország” lehetőleg olyan ország legyen, amelyre mi, egyszerű állampolgárok vágyakozva nézünk. Példának, elérendő célnak tekintjük, ergo, amit ők csinálnak, az csak nem lehet rossz. Avagy épp ellenkezőleg, ha ők eltörlik, na akkor tényleg marhaságról van szó. Értem én a politikai marketing ezen rég bevett szokását és módszerét, hiszen jó érv az, ha a nép azt látja, mi a legjobb gyakorlatot másoljuk, hiszen mi is szeretnénk olyan sikeresek lenni, mint ők ott, odaát.

A gond nem is ezzel van, hanem azzal, hogy ezekkel a példákkal gyakorlatilag semmire sem lehet menni, mondhatom, kevés kivételtől eltekintve sima ködfüggönyről, porhintésről, mellébeszélésről van szó. Többnyire minden példa sántít ugyanis, ha kiszakítunk valamit a teljes jogi, közigazgatási, társadalmi és gazdasági környezetből, ráadásul olyan elemeket emlegetünk belőle, ami alátámasztja érveinket, ami meg nem, azt nem vesszük elő. Ha például egy adónemről beszélünk, amit bevezetünk, mert másutt is van – hozzá kellene tennünk az összes többi adóterhet, jövedelmeket ott kinn, és azt is, mire is fordítják a beszedett pénzt. Mi az utóbbi évtizedekben az egyszerű sarcolás ötleteinek bevezetésében voltunk jók. Ilyen díj, olyan díj, ilyen adó, olyan adó.

Az egyik szerencsére meg nem valósuló ötlet volt – klasszikus „másik országban is” példa –, hogy a rendszámtáblákat le kellene cserélni olyanra, ami mutatja, ki milyen megyében, városban él. Tényleg van ilyen külföldön, de ettől még csak annak lenne igazán jó egy ilyen ötlet, aki a táblákat legyártaná. A vasárnapi nyitva tartás is klasszikus példa. Van ország, ahol van, van, ahol nincs. Van, ahol lesz továbbra is, van, ahol éppen most akarják megváltoztatni, és újra kinyitni. Ízlés kérdése, ki melyik példához nyúl bizonygatva az igazát. És minden ország más helyzet, más szokások, más tehetősség és múlt. És főként más felépítésű gazdaság.

Mi lehetne a megoldás? Hát az, ha mondjuk nem nagyon foglalkoznánk a másik országgal, elég nekünk betartani, bevezetni azt, amit az EU-kötelékbe tartozás jelent, hanem szépen a politikai ötletelés helyett számolgatnánk. Elemeznénk. Nyilvánosan. Azaz, megtudhatnánk hangzatos, de semmire nem jó érvek helyett, hogy egy döntés nekünk miért jó, miért nem jó, mit hoz és mit visz, és főleg hogy érinti az ország nagyon is különféle társadalmi rétegeit. Hogy érezzük, lássuk, amit döntenek az általunk kinevezettek, az lehet, hogy itt-ott fáj, de megéri.

Meglehet persze, ez illúzió, merthogy a politika természete nem ilyen, nem is volt soha más. Mert igaz az a mondás, hogy ne kérdezd a pulykákat a karácsonyi menüről.

– Kiss László –








hirdet�s