Nézőpont: A kattantak

A franciaországi légikatasztrófa áldozataira emlékeztek
A franciaországi légikatasztrófa áldozataira emlékeztek - © Fotó: Getty Images
Arról nem szól híradás, hogy hányan, hány helyen vezetik saját életük együléses kis gépét a sziklafalnak. Kiss László jegyzete.

A pilóta, aki nekivezette a gépét a sziklafalnak százötven utassal, ma már biztosan tudhatóan nem volt mentálisan rendben. Azaz lelki zűrjei voltak, vagy ahogy pestiesen mondják: bekattant. Ilyen ez, nagyon kifejező a szleng, mert tényleg így van, hogy jön az a kattanás és kész a tragédia.

De ez ugye nem volt előzmények nélkül – olvasom –, mert ezer jel utalt arra a fiatalember eddigi életében, hogy gond van, nem is kicsi. Amikor beüt az ilyen lelki ménkű, akkor visszafelé nyomozva mindig minden világos. Aha, itt is van ráutaló nyom, ott is, szépen összeáll a kép, és szörnyülködhetünk, hogy is volt lehetséges mindezt nem észrevenni, cselekedni, előre kivédeni a katasztrófát.

Úgy tűnik, ha a híreket nézzük: sok a kattant körülöttünk. Simán berúgott valaki egy idős nőt a villamos alá indulatból, avagy hetente sorjáznak az olyan esetek, amikor maga a tettes sem tudja a végén megmondani, miért is csinálta, amit csinált.

Egyszerű átlagemberekről van szó, akiknek egyszer csak elszakad a cérna. Mint az egykori trabantosnak, aki belőtt a kamion fülkéjébe.

Volt egy nagyszerű amerikai film is e témában, amikor a güriző, kínlódó, mindig az aljára kerülő kisember egyszer csak kattan és dühöngő vadként zúz át egy egész városrészen.

Az az igazság, hogy ebben a modern létben – ami azért mégsem a középkor, amikor a puszta életben maradás már azt jelentette, jól végződött a nap – a viszonylagos biztonság közepette is felőrölhet minket, ahogy létezünk. A különféle munkahelyek például rafinált módon tudják meggyötörni a lelket, vagy épp a munkahely hiánya, amikor is egy olyan társadalomban élünk, ahol az a normális, ha valaki dolgozik. De a különféle értékek, normák, szabályok követhetetlenül gyors változása, eltűnése is egyszerűen túl sok, túl sokaknak.

Most persze mondhatnánk, hogy a hit az egy jó fogódzó, és egy hitetlen világban nehéz lelkileg stabilnak maradni, de erre az a pontos válasz, hogy van, akinek tényleg segít, másnak meg nem. Ez a feneség ebben az egészben, hogy az a költői megállapítás, miszerint „ilyen az ember, egyedüli példány”, itt sokszorosan igaz. Popper Péter azt mondta, egész életében nem sikerült arra pszichiáterként egzakt választ találnia, miért is teszi az egyik embert tönkre az, ami a másikat megerősíti.

A mai élet olyan, hogy mindenkinek szüksége volna ugyanúgy rendszeres lelki kontrollra és segítségre, mint fogorvosra vagy tüdőszűrésre. De ez ma drága magánpasszió. Pedig százötven ember látványos halála csak egy jókora csepp a tengerben. Mert arról nem szól egy híradás sem, hogy képletesen szólva hányan, hány helyen vezetik saját életük együléses kis gépét a sziklafalnak.

– Kiss László – 








hirdet�s