Nézőpont: A hideg drága dolog
Tüzifaosztás Miskolcon - © Fotó: Osztie Tibor
Valaha a Rákóczi utcán laktam gyerekkoromban Miskolcon, egy hatalmas ódon belvárosi lakásban. Az egész lakás egy energetikai rémálom volt. Négy métert ostromló belmagasság, rosszul záró ablakok, szigeteletlen gigantikus tűzfal, mindez megfejelve cserépkályhákkal és vaskályhákkal – illetve a konyhában gáztűzhellyel, viszont ott fűtés az nem is volt. A szén a pincébe érkezett – belapátoltuk – onnan lehetett felcipelni az emeletre, ahol laktunk.
Télen ha kikaptunk ilyen hónapot mint a mostani február, a konyhában befagyott a pohárba reggelre a víz. Apám volt a fő fűtő, aki megpróbált kora reggel valami elviselhető temperaturát teremteni a hálószobákon kívül is. A zuhanyozás az külön misztériumjáték volt, órákkal előtte rákészülni, befűteni, majd kemény harc, kinek mennyi melegvíz jut a hengeres fürdőszobakályha tartályából. Fürdeni, hát azt télen nem is nagyon, mert a pléhkádba kiömlő melegvíz semmi perc alatt visszahűlt egy bükki forrás hőmérsékletére, plusz olyan pára lett mint egy gőzfürdőben, de a meleg nélkül…
Hát, így éltünk úgy negyven- negyvenöt évvel ezelőtt. És a szomszédaink is így éltek, akik amúgy ma a legjobban keresők közé tartoznának – mivel egy gégész főorvos és nőgyógyász házaspárról volt szó. Sokszor eszembe jutott mindez ebben a mostani kemény februárban. Akkor is voltak kemény telek – sőt, sokkal gyakrabban – de nem emlékszem, hogy ennyien fagytak volna meg akár a saját lakásukban is. Vagy ennyi szénmonoxid mérgezés, rosszullét adott volna munkát a mentőknek.
Az okok ma nem túl bonyolultak. Egyrészt sokkal több az öreg, magára hagyott, kritikus élethelyzetekben veszélybe kerülő öreg ember, főleg a falvakban. Másrészt hiába telt el sok évtized, a tüzelési rendszerek egy része maradt az, ami volt, némi szintentartással. A kéményseprők a megmondhatói, akik pontos nyilvántartással rendelkeznek, hogy mennyi nagyon öreg, felújításra szoruló kémény van, és hány helyen van olyan kémény, amit nem használnak évtizedek óta, de most – a kényszer nagy úrhirtelen igénybe veszik. Mindehhez „ezer éves” gázkazánok és más fűtőberendezések társulnak sok helyen. Pénz, pénz, pénz – ami mostanság aztán végképp nincs, egy tél az anyagi katasztrófa a családok többségének a fűtésszámlák miatt.
Hogyan fűtünk és mennyiért, nem egyéni hanem közösségi probléma. Mindannyiunk érdeke, hogy kevesebb gáz, olaj, bármi éghető fogyjon, vagy ami elfogy, az hatékonyan termelje a meleget – mondhatni ez már nemzetgazdasági szempont, nem is csekély mértékben. Nem véletlen, hogy panelos épületek szigetelése egy olyan program, ami kisebb- nagyobb zökkenőkkel, de kormányokon átívelően azért működik. De mi lesz a több lakással, házzal? Azzal nincs megoldva, hogy energiahatékonysági bizonyítvány kell mostmár az ingatlan eladásához. Ha nem tudunk jelentősen javítani a lakóházak és középületek energiamérlegén, jó hitelekkel, programokkal, tömegesen, két választásunk lesz a jövőben: vagy a hidegtől reszketünk, vagy a számláktól.
