Nevelt kislányán élte ki szexuális vágyait az apa

Nevelt kislányán élte ki szexuális vágyait az apa - illusztráció
Nevelt kislányán élte ki szexuális vágyait az apa - illusztráció
Miskolc – Tizenkét év fegyházra ítélték a nevelt lányait szexuálisan zaklatót.

A Miskolci Törvényszék „szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények” miatt indított büntetőeljárásban hirdetett ítéletet kedden.

A megállapított tényállás szerint a férfi és élettársa 2010 óta közös háztartásukban nevelték a nő lányait, majd a 2012-ben született közös gyermeküket. A férfi négy éven át heti rendszerességgel szexuálisan zaklatta nevelt lányát, aki az első alkalmak idején még csak 11 éves volt. 2014 májusában a férfi az akkor 14 éves kislányt ismét „szexuális cselekmények végzésére” próbálta rávenni, azonban ezt meghiúsította vér szerinti kiskorú gyermekének hirtelen megjelenése.

A másik testvért is megfenyegette a férfi, hogy megöli őket, ha bárkinek elmondják a történteket. Aztán arra kényszerítette a gyermeket, hogy figyelje a lakás környékét, hogy ne zavarja meg senki, miközben a másik kislánnyal enyeleg. Azzal, hogy négy éven keresztül folyamatosan fenyegette, és arra kényszerítette a nevelt lányát, hogy „falazzon” neki, a kislány erkölcsi, érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette.

Végig közömbös volt

A törvényszék a büntetlen előéletű vádlottat szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A törvényszék súlyosító körülményként értékelte „az éveken át tartó elkövetést”, és azt, hogy a vádlott az eljárás során mindvégig közömbösséget tanúsított tette iránt.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett. A per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.

ÉM-SZB



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s