Népszerű a közösségi szolgálat

Akt.:
Borsod-Abaúj-Zemplén – Megyénkben is népszerű a katasztrófavédelemnél eltölthető közösségi szolgálat.

Az idei év első felében már 574 érettségi előtt álló diák teljesítette kötelezettségét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság működési területén regisztrált tizenhárom fogadó intézmény egyikében.

Szakmai felkészítés

A nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében 2016. január 1-jétől ötvenórányi közösségi szolgálatot kell teljesítenie minden, érettségi előtt álló középiskolásnak, ezt az időt a katasztrófavédelem valamelyik szervezeti egységénél is eltölthetik. A szolgálatot a középiskolai tanulmányokkal párhuzamosan, bármelyik félévben teljesíthetik a diákok, összesen hét területen. Az egészségügyi, a szociális és jótékonysági, az oktatási, a kulturális és közösségi, a környezet- és természetvédelmi, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekekkel és idős emberekkel folytatható sport- és szabadidős tevékenységek területei mellett katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésére is lehetősége van a fiataloknak, amelyre a szervezet kiemelt figyelmet fordít.

A katasztrófavédelem jelentős megelőzési lehetőségnek tartja a középiskolás diákok közösségi szolgálatát, a gyermekek és a fiatalok szakmai felkészítését ezért kiemelten fontos célkitűzésként kezeli. Éppen ezért a szervezet országszerte lehetőséget biztosít a középiskolások számára arra, hogy közösségi szolgálati kötelezettségüket a szervezet valamelyik egységénél teljesítsék. Miközben a diákok a tűzmegelőzés, a tűzvédelem, a polgári védelem és az iparbiztonság területén láthatnak el feladatokat, a katasztrófavédelem nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatiasságra is.

Félezernél többen

Katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésére 2012 elejétől van lehetősége a középiskolásoknak, amely az elmúlt hét félévben egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő négy katasztrófavédelmi kirendeltség és kilenc hivatásos tűzoltó parancsnokság 2013-ban 39, 2014-ben és 2015-ben már közel hatvan különböző középfokú tanintézettel kötött együttműködési megállapodást. 2014-ben 1160 diák választotta a katasztrófavédelmet a közösségi szolgálat letöltéséhez, amely az előző évhez képest megduplázódott, a középiskolások száma 2015 első félévében pedig már elérte az 574 főt.

A katasztrófavédelem összetett feladatrendszerének egyik fontos célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a katasztrófavédelmi ismereteket és erősítse az emberekben a katasztrófák megelőzése iránti elkötelezettséget. Ezek a célok az ifjúságon, a diákokon keresztül érhetők el a leghatékonyabban, ezért is kiemelkedő eredmény a közösségi szolgálat bevezetése, a katasztrófavédelmi szervek ez irányú munkája és az egyre nagyobb számban érkező tanulók foglalkoztatása.

ÉM-SZB