Néphagyományok a kolomp köré komponálva

Táncpróba
Táncpróba - © Fotó: ÉM
Sárospatak – A sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára 2017 szeptemberében indította tehetségfejlesztő programját, amely nemrégiben zárult – tudtuk meg Darmos Istvántól, a program szervezőjétől.

„A hazai és a határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása” elnevezésű pályázat által támogatott projekt hiányt pótolt, hiszen az intézményben több évtizedes múltra tekint vissza a gyermekek néptáncos, népzenei tehetséggondozása, de a 18. életévét betöltött fiatalok számára ez az első ilyen jellegű programsorozat.

Színpadi mű

A program eredményeképp létrejött egy színpadi mű „Főkolomposok” címmel, amelyben a különböző tánc­anyagok mellett dramatikus néphagyományok, valamint egy vásár színpadi megjelenítése is helyet kapott, s a műsor egy régebben hétköznapi – ma a használatból szinte teljesen eltűnt – tárgy, a kolomp motívuma köré épült fel, ezt nagy sikerrel mutatták be a fiatalok.

A programban Darmos Éva a foglakozások szakmai irányítójaként, vezető tehetségfejlesztőként, Kis István és Kis Demeter Erika szakértőként, Darmos István a program szervezőjeként vett részt, és önkénteseket is sikerült a munkába bevonni.

A megvalósítási időszakban a 80 órás tanórán kívüli rendszeres foglalkozásokon a résztvevők mozgáskészség-fejlesztéssel, tánctechnikai képzéssel foglalkoztak, kiemelt területe volt a fejlesztésnek a színpadon való tájékozódás, valamint a dramaturgiai ismeretekbe való bevezetés. Emellett a fiatalok szabadidős foglalkozásokon, szakmai programokon – például a Táncháztalálkozón Budapesten, és a Pünkösdi Örökség Fesztiválon, Szentendrén – vehettek részt.

ÉM